Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Törvényekkel vitatkozik a főváros

A hatályos kormányrendeletnek megfelelően folytatták le azokat az ellenőrzéseket, amelyek szabálytalanságokat állapítottak meg a fővárosi útfelújításoknál. A budapesti városvezetés így hiába vitatja az ellenőrzések módszertanát, s nagy a valószínűsége, hogy több százmillió forintot visszakövetel tőle a magyar állam. A Magyar Hírlap írása.


Dátum: 2007-09-14 06:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=84205
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:57:23.802690, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Úgy tűnik, hogy a hatályos törvények és kormányrendeletek ellen hadakozik a Főpolgármesteri Hivatal, amely vitatja a Pro Régió Ügynökség ellenőrzési eljárásának módszertanát és annak megállapításait. Az ügynökség ötvenöt esetben szabálytalanságot tárt fel a fővárosi útfelújításoknál, amelyek részben állami pályázati forrásokból valósultak meg. A Fidesz szerint a városvezetés nem tud elszámolni 580 millió forinttal, a dokumentumokból ugyanis az derül ki, hogy kevesebb munkát végeztek el, mint amennyire pénzt nyertek.

A Főpolgármesteri Hivatal azzal védekezik, hogy vitatható az ellenőrzés módszertana, ezért azt felül kell vizsgálni. A városvezetés kifogásolja, hogy a Pro Régió Ügynökség egyetlen mérőszámot, az elkészült aszfaltfelület nagyságát veszi alapul.

Lapunk megkereste az ügyben illetékes Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztériumot. A tárca szerint a Közép-Magyarországi Regionális Fejlesztési Tanács az idevonatkozó kormányrendeletben előírt ellenőrzési kötelezettségének eleget téve folytatta le a vizsgálatokat. Megállapításaihoz figyelembe vette a jelenleg hatályos jogszabályokat, a közbeszerzési törvény előírásait, a fejlesztési támogatások felhasználásának részletes szabályait, az államháztartás működési rendjéről szóló kormányrendeletet, valamint az államháztartásról szóló törvényben foglalt kötelezettségeket és előírásokat. A tárca szerint, hogyha a beruházások nem felelnek meg a jogszabályokban megkötött támogatási szerződéseknek, akkor a támogatásokat részben vagy teljes egészében vissza kell fizetni.

A Közép-Magyarországi Regionális Fejlesztési Tanácsnál szintén azt mondták lapunknak, hogy szabálytalanság esetén vissza kell fizetni a pénzt. Ha ez valóban megtörténik, akkor a befizetett összeg nem marad a tanácsnál, hanem kifizetik azoknak a pályázóknak, amelyeknek annak idején azért nem jutott a támogatási keretből, mert a főváros elvitte ezt a pénzt.

Budapest városvezetése egyáltalán nem számol azzal, hogy vissza kell adnia az elnyert pénz egy részét. Kérdésünkre a Főpolgármesteri Hivatalnál azt válaszolták: ha mégis erre köteleznék Budapestet, akkor azt átcsoportosításokkal is ki lehetne gazdálkodni a főváros költségvetéséből.

Kiss Gergely, Magyar Hírlap

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek