Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Helyzetértékelés a hazugságbeszéd egyéves évfordulóján

A Fidesz az őszödi beszéd egyéves évfordulója kapcsán tartandó jövő keddi rendezvényen azt akarja számba venni, hogy az emberek milyen árat fizettek Gyurcsány Ferenc hazugságai miatt, és ebben a helyzetben mik a Fidesz lehetőségei - mondta Szijjártó Péter, az ellenzéki párt szóvivője pénteken az MTI-nek.


Dátum: 2007-09-14 09:55:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=84220
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:57:28.317171, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A szóvivő úgy fogalmazott: a "hazugságbeszéd" egyéves évfordulója kapcsán leltárt akarnak készíteni arról, hogy a hazugságok mit okoztak az embereknek, a Fidesz pedig mit tud, és mit kíván tenni ebben a helyzetben.

A szeptember 18-án délután 15 órakor kezdődő rendezvényen Bús Balázs, Óbuda fideszes polgármestere köszönti a megjelenteket, majd Tarlós István, a Fidesz fővárosi frakcióvezetője, és Navracsics Tibor parlamenti frakcióvezető mond beszédet, végül Orbán Viktor pártelnök tart helyzetértékelést - mondta Szijjártó Péter.

A rendezvény a Hajógyári-sziget déli részén található Studio csarnokban lesz, ahová mintegy 1000-1200 embert hívtak meg: országgyűlési képviselőket, szimpatizánsokat, megyei és helyi önkormányzati vezetőket, munkatársakat.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek