Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Jó adóereje miatt 300 millió forintot vonnak el a szolnoki önkormányzattól

Egy adóerő-képességi vizsgálatban túl erősnek bizonyult Szolnok, ezért az idén a vártnál 300 millió forinttal kevesebbet kap vissza a személyi jövedelemadóból az önkormányzat a központi költségvetéstől - közölte Hegmanné Nemes Sára, a Tisza-parti város fideszes alpolgármestere pénteki sajtótájékoztatóján.


Dátum: 2007-09-14 10:34:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=84223
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:57:29.209695, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Ősszel még több értékesíthető telkét próbálja meg eladni a város, hogy pótolja ezt a nem várt. 300 millió forintos kiesést - tette hozzá.

A város pénzügyeiről adott tájékoztatása szerint az önkormányzat által idén júniusban kibocsátott 55 millió svájci frank értékű kötvény egy részének betétben történt lekötéséből, valamint az átváltáskor jelentkező árfolyam-különbözetből 74,8 millió forint nyereséget könyvelhettek el. Jelenleg valamennyi kötvényüket forintban kötötték le, ami októberig további 30 millió forint kamatbevételt eredményez, egy későbbi eladástól pedig 55,4 millió forint hasznot várnak.

A kötvénykibocsátáshoz felvett kölcsön első kamatfizetésekor 73,8 millió forintot kell átutalni, és erre ez a pénz bőven fedezetet nyújt - tette hozzá.

Hegmanné Nemes Sára szólt arról is, hogy a kötvénypénzből 1,3 milliárd forintot az önkormányzat működési hiányának kezelésre fordítanak, a többiből pedig az európai uniós pályázatokhoz kellő önrészt biztosítsák majd.

A szolnoki önkormányzathoz eddig a tervezett 3,8 milliárd forintos helyi adóbevételből 1,7 milliárd forint folyt be.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek