Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Őszödi évforduló: a rendőrség készül, "de nem túlzottan"

Öt olyan rendezvényről érkezett eddig bejelentés a Budapesti Rendőr-főkapitánysághoz, amely az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülésének évfordulójával kapcsolatos. Tóth Gábor budapesti rendőrfőkapitány elmondta: a rendőrség felkészült az események biztosítására.


Dátum: 2007-09-14 16:16:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=84239
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:57:34.051016, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Budapesti Rendőr-főkapitánysághoz 120 demonstrációt jelentettek be a hétvégére és a következő hétre, ezek egy része a gyülekezési törvény hatálya alá tartozik - közölte Tóth Gábor.

A budapesti rendőrfőkapitány kiemelte: ezek közül öt olyan bejelentett hétvégi és hétfői rendezvény van, amelyet az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülése (szeptember 17.), illetve az MTV-székház ostromának (szeptember 18.) évfordulója kapcsán tartanak. A rendőrség ezeket kiemelt rendezvényként kezeli.

A BRFK és társszervei, például a Nemzetbiztonsági Hivatal hírszerző forrásai szerint jelenleg nincs olyan információ, hogy szélsőséges csoportok a bejelentett demonstrációkon kívül törvénysértő cselekményeket terveznének az elkövetkező napokban - hangsúlyozta Tóth Gábor.

A főkapitány elmondta: készülnek a kiemelt épületek védelmére, de nem túlzottan.

inforadio.hu - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek