Felújították a Bánhidai Gyermekorvosi Rendelőt
Lehetőség szerint folytatjuk a város által fenntartott orvosi rendelők teljes körű felújítását. Ezek a munkálatok egyaránt szolgálják a betegek kulturáltabb kiszolgálását, valamint az egészségügyi dolgozók munkafeltételeinek javítását - hangsúlyozta Bencsik János tatabányai polgármester a Bánhidai Gyermekorvosi Rendelő rekonstrukció utáni átadásán.
Dátum: 2007-09-14 16:42:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=84242
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:57:34.922442, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A város vezetőjétől megtudtuk, hogy a Béla király körtéri és a dózsakerti háziorvosi rendelők után az idén felújított Bánhidai Gyermekorvosi Rendelőt beruházási értéke 9, 1 millió forint volt. Megújult a vizesblokk, kicserélték az ajtókat és az ablakokat, és így megszépült környezetben, korszerű körülmények várhatják ismét a kis betegeket a Bánhidai lakótelep körzetében.
Dr. Nágl Katalin gyermekgyógyász szakorvos bemutatta azt a helyiséget is, ahol barátságos, otthonos környezetben tudnak a szülők a gyermekekkel kapcsolatos tudnivalókról beszélgetni a rendelő munkatársaival.
A kivitelező É.R.T.-ÉFSZ Kft. részéről Garbacz Lászlóné ügyvezető számolt be az elvégzett munkáról. Bencsik János még elmondta: az önkormányzat előzetes tervei szerint jövőre kerülhet sor a kertvárosi és a bánhidai felnőtt rendelők felújítására.
fidesz.hu