Medgyessy kisajátítaná a Munkácsy-termet
Szájer József kezdeményezi, hogy a Parlament Munkácsyról elnevezett terme is látogatható legyen a jövőben a nagyközönség számára. Az Országgyűlés fideszes alelnöke a téma kapcsán a Munkácsy-terem előtt tartott csütörtöki sajtótájékoztatóján elmondta: miután a köztársasági elnök kiköltözött az Országházból, az a helyiség is felszabadult, ahol Munkácsy Mihály Honfoglalás című alkotása látható.
Dátum: 2003-02-13 17:16:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=7677
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:04:15.918980, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Véleménye szerint a Parlamentet és a Szent Koronát látogató nagyközönség számára is lehetővé kell tenni, hogy ezt a festményt is megtekinthesse. Szájer József ez ügyben levélben fordult Szili Katalin házelnökhöz. A politikus úgy ítéli meg, hogy a terem látogathatóságával kapcsolatban felmerülő biztonsági feltételek megteremthetők. A miniszterelnök január végi tájékoztatóján az hangzott el, hogy a kormányfő dolgozószobájából nyíló Munkácsy-terem Medgyessy Péter nemzetközi tárgyalásainak lesz a színhelye.
MTI - fidesz.hu