Demszky lekéste Sarkozyt
Egy kis fennakadással kezdődött Sarkozy francia köztársasági elnök jelenlétében a műegyetemi 1956-os emlékmű koszorúzása.
Dátum: 2007-09-14 16:45:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=84243
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:57:35.219306, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A koszorúzásra hivatalos volt Demszky Gábor, Budapest főpolgármestere, aki sajnos valamiért elkésett, ezért a francia köztársasági elnök Molnár Gyula, XI. kerületi, illetve Hagyó Miklós főpolgármester-helyettes kíséretében helyezte el koszorúját az emlékműnél, majd diákokkal beszélgetett.
Az MTI ugyanakkor úgy tálalja a történteket, hogy nem Demszky késett el, hanem Sarkozy érkezett mindegy húsz perccel korábban.
Ezek után már Demszkyvel Sarkozy megtekintette a közeli 4-es metró építkezését, ahol emondta: a francia cégek nagyon szívesen dolgoznak Magyarországon, illetve Budapesten. A 4-es metró alagútját egy francia vállalat építi.
MNO - fidesz.hu