Ismét teljes hosszában lehet közlekedni a budai alsó rakparton
Teljes hosszában lehet közlekedni a budai alsó rakparton - közölte a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. helyettes szóvivője szombat délelőtt az MTI-vel azt követően, hogy megnyitották a Margit-híd és Mozaik utca közötti napok óta lezárt szakaszt.
Dátum: 2007-09-15 11:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=84253
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:57:38.225535, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A rakpartokat a hét elején zárták le a Duna áradása miatt. Azóta folyó vízszintje hat méter alá csökkent, szombat délelőtt 596 centimétert mértek a szakemberek - mondta Horváth László, aki kitért arra, hogy az utolsó, még lezárt szakasz tisztításán kora reggel óta dolgoztak a közterület-fenntartók. A pesti alsó rakparton már csütörtök óta teljes hosszában lehet közlekedni.
MTI - fidesz.hu