Magyar népművészek a Temze Fesztiválon
A brit főváros egyik legnagyobb utcai kirakodóvásárán magyar iparművészekkel és népművészekkel is találkozhatnak a nézelődők a szombaton és vasárnap rendezendő Temze Fesztiválon, a Big Ben és a Tower Bridge között.
Dátum: 2007-09-15 13:42:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=84257
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:57:39.402787, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Mesterségek Ünnepéről jól ismert Marionett Manufaktúra bábokat, sípokat és papírjátékokat, Árvai Anikó és Vetró Mihály nemezből, csontból és fából készült népművészeti tárgyakat árusít majd a londoni Magyar Kulturális Központ és a Magyar Turisztikai Zrt. londoni képviselete által közösen felállított magyar standon.
Mindehhez a pécsi Méta együttes szolgáltat magyar népi ritmusokat aláfestő zene gyanánt.
A színes, látványos rendezvénysorozat szombaton és vasárnap déltől este nyolcig tart.
MNO - fidesz.hu