Kínos kormánybaki a vízágyúvétel körül
Vissza kell fizetnie Magyarországnak az izraeli vízágyúk árát - számolt be több hírportál szombaton.
Dátum: 2007-09-15 14:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=84258
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:57:39.713693, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az Európai Bizottság a Magyar Nemzet érdeklődésére közölte: nem szerepelt az EB által a schengeni határövezethez csatlakozást elősegítő döntésben az a terv, hogy a kormány 3 vízágyút vásárol. A kabinetnek az unió számára vissza kell fizetnie a 315 millió forintos vételárat.
Az üzlet időzítése pedig tökéletesnek tűnt: az Európai Unió hivatalos szabadságát töltötte, amikor a rendőrség Izraelből három, vadonatúj, nagy teljesítményű Mercedes-Benz 3341 Actros típusú, tömegoszlatásra gyártott vízágyút vásárolt a schengeni alapból.
A schengeni alap szerződéseinek lekötését a Bajnai Gordon vezetésével működő Nemzeti Fejlesztési Ügynökség koordinálja, és az így kapott források Brüsszel szerint azt a célt szolgálják, hogy Magyarország határidőre felkészülhessen az európai határövezethez való csatlakozásra.
Az ellenzék az új vízágyúk beszerzését indokolatlannak tartotta, a kormányoldal viszont szükségesnek a közrend fenntartása érdekében. A schengeni alapot viszont nem tömegoszlató eszközök megvételére találták ki, hanem arra, hogy a határőrség és a rendőrség eszközeinek, informatikai felszereltségének javításával segítsék elő Magyarország csatlakozását a közös európai határövezethez.
Keleti György, az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának szocialista alelnöke azzal érvelt, hogy a közrend fenntartására megbízható eszközöket kell vásárolni. Azt is elmondta, hogy nyilván volt lehetőség az uniós támogatások felhasználására, hiszen az Európai Unió szigorúan ellenőrzi a forrásainak elköltését.
stop.hu - fidesz.hu