Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Szabadkán tanácskoztak a vajdasági polgári körök

Elsősorban a délvidéki magyarság helyzetéről volt szó a vajdasági polgári körök VI. találkozóján, amelyet szombaton tartottak Szabadkán.


Dátum: 2007-09-15 16:36:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=84265
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:57:41.974895, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A legtöbb szó arról esett, mi vár a nem EU-tag országokban élő magyarokra azután, hogy Magyarország január 1-jén belép a schengeni övezetbe.

A felszólalók többsége pesszimistán ítélte meg a lehetőségeket. Tápi Lajos szabadkai vezető konzul részletes, a határátlépés megkönnyítését szolgáló intézkedésekről adott tájékoztatója ellenére is sokan úgy vélték, hogy nagyon megnehezül a Vajdaságban élők kapcsolattartása Magyarországgal.

Minden felszólalásban visszatért a keserű szemrehányás a 2004. december 5-i népszavazás, a kettős állampolgárság elutasítása miatt.

Indulatos bírálatok hangzottak el Gyurcsány Ferenc miniszterelnök címére, volt, aki azt is felrótta neki, hogy Szent István-napi körmeneten vesz részt, "pedig ha Szent István élne, ő biztos megadná az állampolgárságot a határon kívül rekedt magyaroknak".

A tanácskozás résztvevői elfogadtak egy a Kárpát-medence magyarságához szóló üzenetet, amelyben leszögezték, hogy a vajdasági magyarság helyzete nagyon rossz. Kérték, hogy mindenki támogassa a határon túl élőket a kettős állampolgárság magyarországi letelepedés nélkül történő megszerzésében, továbbá azt, hogy a magyar kormány tekintse a nemzet részének a délvidéki magyarokat, s ne pusztán szerb állampolgárokként kezelje őket.

A találkozón beszédet mondott Kubatov Gábor, a Fidesz-MPSZ pártigazgatója, s megerősítette, hogy pártja változatlanul a kettős állampolgárság megadásának a híve, mivel csak az jelent igazi védelmet, segítséget a szerbiai magyaroknak. Utalva arra, hogy a délvidéken sokan félnek a koszovói szerbek betelepülésétől, a politikus reményét fejezte ki, hogy a Szerbiától függetlenedni akaró tartomány sorsával kapcsolatos negatívumok nem gyűrűznek be a Vajdaságba. De ha mégis, akkor az anyaország sok mindent meg fog tenni azért, hogy védje a vajdasági magyarokat - fogalmazott.

Balogh Bálint, a Fidelitas alelnöke konkrét segítségnyújtásról számolt be. Elmondta, hogy szervezete és a Vajdasági Magyar Demokrata Párt ifjúsági tagozata olyan megállapodást kötött, amelynek értelmében a Fidelitas évente 6-12 vajdasági magyar fiatalnak lehetővé teszi, hogy több hónapon át magyarországi önkormányzatoknál tanuljon, dolgozzon, s megszerezze a szakszerű településirányításhoz szükséges közszolgálati ismereteket, rutint.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek