Megtalálták a "jászsági" mamut első csontleleteit
A héten folytatott ásatások során megtalálták és felszínre hozták a Jászfelsőszentgyörgy határában talált mamut első csontjait, a 16 ezer éves őslény egyik agyarát és koponyájának egy darabját - közölte Kertész Róbert a feltárási munkákat vezető régész szombaton az MTI-vel.
Dátum: 2007-09-15 17:38:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=84267
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:57:42.613845, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A tudományos ismeretek szerint a föld felszínéhez legközelebb többnyire az állat agyara és koponyája helyezkedik el, és ezek a leletek már néhány napos kutatás után elérhetők - tette hozzá a szolnoki Damjanich múzeum szakembere.
Szólt arról a számukra nagy jelentős eredményről, hogy szinte "milliméter pontossággal" meg tudták állapítani a mamut helyzetét és fekvését. Ehhez nagy segítséget adtak azok a földradarral és magnetométerrel elvégzett előzetes vizsgálatok, amelyeket vállalkozói felajánlások révén hasznosíthattak a régészet számára.
A mamut feltárása Jászfelsőszentgyörgy szinte egész lakosságát izgalomba tartja, a kutatóknak ételt és italt hoznak, éjjel a helyi polgárőrök őrzik az ásatás helyszínét.
A mamut csont- és agyarmaradványaira, amelyet a természetes és mesterséges talajerózió "hozott" talajszintre, egy műkedvelő régész bukkant. A talált lelet mennyisége alapján jó esély van arra, hogy az őslény teljes csontváza előkerüljön a föld alól.
Tudományos jelentősége abban áll, hogy a Tisza folyó hordalékában már korábban találtak mamutcsont-darabokat, de a Kárpát-medencéből 10-12 ezer évvel ezelőtt eltűnt ősállat teljes csontvázát az Alföldön még nem sikerült a felszínre hozni.
MTI - fidesz.hu