Görögországban megkezdődtek az előre hozott parlamenti választások
Megkezdődtek az előre hozott parlamenti választások vasárnap Görögországban.
Dátum: 2007-09-16 10:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=84275
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:57:45.027826, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Közel 10 millió szavazásra jogosult állampolgárt várnak az urnákhoz. Az első exit poll eredmények közzététele az urnazárás után, közép-európai idő szerint 18.00 órakor várható.
A 2004-ben hatalomra került Kosztas Karamanlisz miniszterelnök akkor írta ki az előre hozott választásokat, amikor népszerűsége tetőpontján állt, és biztosnak ígérkezett pártja, a konzervatív Új Demokrácia győzelme a Jeórjiosz Papandreu vezette Pánhellén Szocialista Mozgalommal (PASZOK) szemben. Az augusztus végén a Peloponnészosz félszigeten és Évia szigetén pusztító, 66 emberéletet követelő erdőtüzek azonban heves elégedetlenséget váltottak ki a kormánnyal szemben, amely nem volt képest a katasztrófát megakadályozni.
Elképzelhető, hogy az Új Demokrácia nem szerez abszolút többséget a 300 fős parlamentben, így koalíció híján nem lesz képest kormányt alakítani. Karamanlisz ezt a lehetőséget kizárta, és újabb választásokat kiírását helyezte kilátásba.
Két héttel a szavazás előtt tilos közvélemény-kutatási eredményeket közzétenni a sajtóban, elemzők saját felméréseik alapján úgy ítélik meg, hogy az Új Demokrácia szoros előnye várható a PASZOK-kal szemben.
MTI - fidesz.hu