Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Rendörök tüntettek Prágában

Több ezer cseh rendőr és belügyi alkalmazott tüntetett Prágában. A sípokkal és plakátokkal felszerelt tiltakozók azt kifogásolják, hogy a január elsején érvénybe lépett törvény szerint az első 150 túlórát ingyen kell leszolgálniuk.


Dátum: 2007-09-16 10:34:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=84276
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:57:45.323421, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Nem értenek egyet a vasár- és ünnepnapi ügyeletek anyagi térítésének új módjával sem. A megmozduláshoz a tűzoltók és a fegyőrök szakszervezeteinek képviselői is csatlakoztak. Az idén ez már a harmadik tiltakozó akció. A belügyminiszter a törvény megváltoztatását ismételten indokolatlannak minősítette és elutasította.

Lánchíd Rádió - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek