Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Futótűz a kaliforniai San Bernardino természetvédelmi területén

Futótűz pusztít a kaliforniai San Bernardino megye természetvédelmi területén, aminek következtében Arnold Schwarzenegger kormányzó rendkívüli állapotot hirdetett ki a megyében.


Dátum: 2007-09-16 13:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=84283
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:57:47.419651, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A tűz eddig 7300 hektárnyi bozótot és fát emésztett el, s mintegy ötezer embert kellett kiköltöztetni néhány hegyvidéki településről. A helyi tűzoltóság képviselője a lángok terjedését az óránként 32 kilométeres szél és a tíz százalék alatti páratartalom is elősegíti.

A tűzoltóknak sikerült megállítaniuk a tűz előrenyomulását dél felé, a lakott területek irányában, de észak és nyugat felé még szabadon terjed. A 630 tűzoltót a levegőből vizet szóró helikopterek és repülőgépek segítik.

A helyi idő szerint pénteken kezdődött futótűznek szombat délutánig az öt százalékát sikerült megfékezni. Kitörésének okait még vizsgálják.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek