Agrártámogatások ügyében közös a magyar-francia érdek
Magyarország és Franciaország érdeke azonos az európai uniós agrártámogatások lehívásának kérdésében - jelentette ki Martonyi János.
Dátum: 2007-09-16 17:35:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=84290
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:57:49.599149, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az Orbán-kormány egykori külügyminisztere a Lánchíd Rádiónak elmondta: hazánknak alapvető érdeke, hogy továbbra is hozzájusson a mezőgazdaságot támogató forrásokhoz, és nagyon kedvezőtlen lenne számunkra, ha az unió a közeljövőben kezdené lebontani a közös támogatási rendszert, akkor, amikor Magyarország ennek teljeskörű élvezője lesz.
Nicolas Sarközy tegnapi parlamenti beszédében arról beszélt: mindkét ország nagy mezőgazdasági hagyományokkal rendelkezik, ezért együtt kell gondolkodniuk a 2013 utáni közösségi agrárpolitikában.
Lánchíd Rádió - fidesz.hu