Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Helyreállt a vonatforgalom Kunszentmiklósnál

Megindult a vonatforgalom a Bács-Kiskun megyei Kunszentmiklósnál, azt követően, hogy öt órán át nem közlekedtek a szerelvények az érintett szakaszon a felsővezeték zárlata miatt - mondta Sigulinszki Tibor, a MÁV sajtóügyeletese vasárnap az MTI-nek.


Dátum: 2007-09-16 17:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=84291
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:57:49.900497, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A szerelvényeket dízelmozdonyok vontatják át az egyik állomásról a másikra, ezért néhány perces késések még lehetnek Kunszentmiklós-Tass és a Pest megyei Dömsöd állomás között. Este fél tíztől újra pótlóbuszok járnak majd, mert a szakemberek csak éjszaka javítják ki teljesen a hibát - mondta a sajtóügyeletes.

A vezetéket mintegy 500 méter hosszan egy tehervonat rongálta meg délelőtt tízkor. A mozdony áramszedője letört és leszakította a vezeték egy részét, tönkre téve több tartozékot is - tette hozzá.

Az utasokat az érintett települések között buszok szállították öt órán át. A leállás tíz járatot érintett, két nemzetközi vonat kerülő úton közlekedett.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek