Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Elhunyt Zámbó István karnagy

Hetvenöt éves korában vasárnap elhunyt Zámbó István karnagy, Liszt-díjas, érdemes művész - tudatta családja az MTI-vel.


Dátum: 2007-09-16 18:03:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=84293
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:57:50.512037, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Zámbó István 1932-ben született Székesfehérváron. A Zeneművészeti Főiskolán Vásárhelyi Zoltán, Ligeti György és Gárdonyi Zoltán tanítványa volt. 1956-tól zeneiskolai tanár lett, majd karnagy és egyetemi docens volt.

Művészeti vezetőként ő indította el 1965-ben az Országos Kamarazenekari Fesztivált.

Művészi munkásságát számos magyar és nemzetközi díjjal jutalmazták. 1977-ben Liszt Ferenc-díjat kapott, ugyanabban az évben elnyerte a BBC zenei nagydíját. 1981-ben érdemes művésszé választották.

Zenei albumai közül világpremier volt a francia Charpentier, Te Deum című műve.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek