Mádi László kormányzati intézkedésekről
Mádi László közlése szerint a Magyar Fejlesztési Bank eddig csaknem 28 milliárd forintot fizetett ki a szövetkezeti külső üzletrészek állami felvásárlása után. Ezt a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára csütörtökön mondta el Nyíregyházán, ahol kormányzati intézkedésekről tartott sajtótájékoztatót.
Dátum: 2002-02-28 18:14:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=491
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:19:13.114134, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az államtitkár örvendetesnek tartotta, hogy hétfőtől már azok is hozzájuthatnak a pénzükhöz, akiknek a szövetkezete felszámolás, végelszámolás, vagy csődeljárás alatt áll.
Mádi László a sajtótájékoztatón hangsúlyozta azt is, hogy 15 milliárd forint áll rendelkezésre a minimál béremelés kompenzációjára, ami a tavalyi 2 milliárd forinthoz képest hét és félszeres keretnövekedést jelent. Hozzátette: a kompenzációs támogatásra március 18-ig lehet pályázni, s a tervek szerint júniusban megtörténik a 15 milliárd forint kifizetése.
- A pályázat új eleme, hogy a főállású egyéni vállalkozók is kérelmet nyújthatnak be a minimál béremeléssel összefüggő járulék többlet teher részben, vagy egészben történő központi támogatására - emelte ki. Rámutatott: a március 18-iai határidő jogvesztő jellegű, addig az érintetteknek be kell nyújtaniuk pályázatukat, amelyhez a nyomtatványokat a megyei munkaügyi központokban szerezhetik be.
A Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára kitért a dohánytermesztők központi támogatására is, hangoztatva, hogy 300 millió forintot osztanak fel prémiumként a 2001. évi termés alapján az érintett agrárvállalkozók között. - A prémium a minőségi dohánytermesztésre orientálja a gazdálkodókat, illetve a termőterület megtartására ösztönzi őket - vélte.
Mádi László beszélt még arról, hogy február 25-én módosították azt a kormányrendeletet, amely alapján most már azok az orvosok is részesülnek a kedvező amortizációs leírási lehetőségből, akik a rendelők privatizálásában magánszemélyként vettek részt, de a praxist kft., vagy bt. formájában működtetik.
Az államtitkár végül megerősítette: a kormány foglalkozik a lakásépítéshez és -vásárláshoz kapcsolódó szociálpolitikai kedvezmény összegének növelésével, amely a remények szerint 2003. január elsejétől valósulhat meg.