Nincs felelőse az eltűnt milliárdoknak
Egyre kisebb az esély arra, hogy valaha megtudjuk: kik a felelősek a Bábolna Zrt.-nél és leányvállalatainál végbement, több mint húszmilliárd forintos vagyonvesztésért. A Magyar Nemzet írása.
Dátum: 2007-09-17 06:08:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=84299
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:57:52.272386, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) hiába kérte ennek megállapítását a pénzügyminisztertől, az e tárgyban indított eljárások nem jártak semmiféle eredménnyel. Az ÁSZ most újabb veszteségekre derített fényt, és további felelősségre vonásokat sürget a pénzügyi tárcánál.
Hiába fordítottak az adófizetők pénzéből közel 25 milliárd forintot az elmúlt bő évtizedben a nem is olyan rég még a magyar mezőgazdaság zászlóshajójának számító bábolnai mintagazdaság és leányvállalatai talpon maradására.
A cégbirodalom mára összeomlott, az anyavállalat pedig csak töredéke egykori önmagának. Az Állami Számvevőszék tavaly tavasszal - a tartósan veszteségesen működő állami társaságok ellenőrzésekor - a Bábolna Zrt.-nél 17,9 milliárd forintos vagyonvesztést tárt fel, két Bábolna-cégnél pedig 5,9 milliárd forint indokolatlan veszteséget, amelyek miatt felelősségre vonást és a személyi felelősség megállapítását kezdeményezte Veres János pénzügyminiszternél.
Lapunk korábbi információja szerint az ennek nyomán elindult eljárás nem járt kézzelfogható eredménnyel. Ezt erősítette most meg az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő (ÁPV) Zrt. tavalyi működéséről szóló legújabb ÁSZ-jelentés.
A dokumentum ugyanis megállapítja: a pénzügyi tárca vezetőjének kezdeményezésére az ÁPV felügyelőbizottsága megvizsgálta a vagyonvesztések okait, de nem tárt fel olyan mulasztást, ami miatt bárki is személyi felelősségre vonást kezdeményezett volna. Történt ez annak ellenére - állapítja meg az ÁSZ -, hogy a feltárt ügyeknél nem minden esetben tartották be a törvényeket és a rendeleteket.
Nánási Tamás, Magyar Nemzet
fidesz.hu