Kormánytagok a Zuschlag-botrányban
Arató Gergely kőbányai lakásán volt bejegyezve az ügyészség által törvénytelen működése miatt vizsgált Holnap Városáért Egyesület, amelynek későbbi vezetője ma már gyanúsított a Zuschlag János és társai ellen folyó büntetőeljárásban - tudta meg a Magyar Hírlap. Az államtitkár felesége is érintett lehet a botrányban.
Dátum: 2007-09-17 06:25:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=84306
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:57:54.384701, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A fővárosi önkormányzattól, a Nemzeti Civil Alapprogramon keresztül, illetve a Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztériumtól kaptak milliós támogatást azok az alapítványok és egyesületek, amelyek működését törvénytelennek gondolja a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség.
Az ügyben indult büntetőeljárásnak hét gyanúsítottja van, közülük többen az MSZP ifjúsági szervezetének tisztségviselői voltak, amikor a csalás történt. Információink szerint a Fiatal Baloldal (FiB) volt zalai, Bács-Kiskun megyei és fővárosi elnöke is gyanúsított. Úgy tudjuk, a jogellenesen működő szervezeteken keresztül finanszírozták a FiB több rendezvényét is, például nyári táboraikat.
Az ügyben szinte mindenkit kihallgattak tanúként, aki az elmúlt években megfordult az ifjúszocialista szervezetek körül, így Újhelyi Istvánt, Szitka Pétert, Komássy Ákost (volt FiB-elnököket), Tüttő Katát, az Ifjú Szocialisták Mozgalmának (az ISZM 2002. március 15-én összeolvadt a Baloldali Ifjúsági Társulással, így jött létre a Fiatal Baloldal-Ifjú Szocialisták nevű szervezet, a FiB jogelődje) volt elnökségi tagját, a Fibisz alelnökét.
Az ügyészek kihallgatták Arató Gergelyt, az Ifjú Szocialisták Mozgalmának utolsó elnökét, az Oktatási és Kulturális Minisztérium államtitkárát, illetve feleségét, Kinisch Andrea fővárosi képviselőt is. A Magyar Hírlap megtudta, hogy Arató volt az első elnöke a Holnap Városáért Egyesületnek, a szervezet a politikus kőbányai lakásának címén volt bejegyezve.
Az egyesület későbbi vezetője, Katus Ferenc ma már gyanúsított. Információink szerint Kinisch Andrea a Biztos Pontnak volt a tagja, ennek elnöke a szintén meggyanúsított Marsovszky Balázs, volt budapesti FiB-vezető. Kinisch ekkor tagja volt a főváros civil szervezetek bizottságának is, a testület - úgy tudjuk - többször megszavazott támogatást a Biztos Pontnak és a szintén Katus által vezetett Hoppá Egyesületnek.
Ez utóbbi szervezet az Együtt a Harmadik Évezredért Alapítvánnyal hozta létre Kiskunhalason (a város MSZP-szervezetének elnöke Zuschlag János) azt az ifjúsági információs irodát, amelyet Gyurcsány Ferenc sportminiszter adott át még 2004 májusában. A Hír Tv Célpont című műsorában elhangzott, hogy Jánosi György volt sportminiszternek állítólag azért kellett távoznia a tárcától, mert nem volt hajlandó kellő támogatást adni azoknak az egyesületeknek, amelyek gyakorlatilag a FiB fedőszervezetei voltak.
Magyar Hírlap
fidesz.hu