Központi portállal bővülhet Széles Gábor médiabirodalma
Újabb tévéadó indítását nem tervezi, központi internetes hírportált azonban indítani kíván Széles Gábor médiabirodalma, az Első Magyar Média Holdingnál (EMHH) - közölte az MTI érdeklődésére Kálomista Gábor, a társaság elnöke.
Dátum: 2007-09-17 09:17:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=84317
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:57:57.827058, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az egyes médiumokhoz kapcsolódó honlapok mellett a központi portálnak is van jövője - vélekedett, azt hangsúlyozva, hogy a két műfaj egymást tudja erősíteni - ez alól legfeljebb a napi aktualitásokkal nem szolgáló Vital TV lehet a kivétel. Szavaiból kiderült, az EMHH-nál még nem született döntés arról, hogy az Echo TV vagy a Magyar Hírlap internetes oldala adjon-e helyet a központi tartalomnak, esetleg a médiaholding saját oldaláé legyen a központi szerep. "Az idén elvben azért várható az indulás" - mondta, a részletekről annyit árulva el, hogy újszerűségre törekednek majd, mert "nem akarnak egy lenni a sok közül".
Újabb tévécsatorna indítását nem tervezik, mert "a magyar tematikus piac megtelt", ahogy vásárlással sem tervezik bővíteni a tévéportfoliót, továbbá a rádiós, a heti- és a havilappiacra sem terveznek belépni; ugyanakkor a mostanihoz képest "megugrik" majd a Magyar Hírlap mellékleteinek száma.
A médiacsoport gazdasági adataival kapcsolatos kérdésekre Kálomista Gábor úgy nyilatkozott, a tulajdonos tisztában van azzal, hogy befektetése csak hosszabb távon térülhet meg, és ebben a szellemben vágott bele a vállalkozásba. A Magyar Hírlap idei üzleti terveiről annyit árult el, hogy az újsággal az üzleti terv szerint alulról közelítik a nullszaldót.
MTI - fidesz.hu