Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Újabb fegyelmi eljárás az SZDSZ-es polgármester ellen

A bíróság elutasította Kovács Sándorné azon kérelmét, hogy helyezzék hatályon kívül felfüggesztését. Sőt, a képviselő-testület újabb fegyelmi eljárást kezdeményezett a sásdi polgármesterrel szemben.


Dátum: 2003-02-14 08:32:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=7685
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:04:18.547324, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Sásd képviselő-testülete nemrégiben felfüggesztette állásából a város szabad demokrata polgármesterét, Kovács Sándornét, miután a politikussal szemben fegyelmi eljárást kezdeményezett a testület, illetve Fodor István alpolgármester tavaly decemberben ügyészségi feljelentést tett felettese ellen. A felfüggesztés megsemmisítésének érdekében azonban bírósághoz fordult Kovács Sándorné. A napokban megszületett ezzel kapcsolatos határozat viszont elutasította a polgármesterasszony kérelmét, így a fegyelmi eljárás eredményének kihirdetéséig továbbra is hatályban maradhat a felfüggesztés.

Mint azt dr. Kajdon Béla, a város jegyzője a Dunántúli Naplónak elmondta, mindezek mellett újabb fegyelmi eljárást indított a képviselő-testület a polgármester ellen. Az önkormányzat a kaposvári Stadler céget bízta meg azzal, hogy készítsen igazságügyi szakértői véleményt a nagyhegyi lakópark megvalósítási tanulmánytervével kapcsolatban. A dokumentációt még Kovács Sándorné rendelte meg a Hegyhát kht.-tól, amelyért 3,1 millió forintot fizetett ki az önkormányzat. A nemrégiben elkészült elemzés szerint a tanulmányterv használhatatlan, és megalapozatlan az érte kifizetett összeg.

Somlai Adrienn - Dunántúli Napló

Kapcsolódó elemek