Beköszöntött a tüntetések évszaka
A reformok áldozatai a szegények lesznek, elsősorban a nagycsaládosok és a romák - mondta Papp Lajos szívsebész a budai Várban, az őszödi beszéd évfordulóján megtartott demonstráción. A fideszes Wittner Mária egy másik eseményen a rombolás és hazugság elleni összefogásra buzdított. A Magyar Hírlap írása.
Dátum: 2007-09-17 11:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=84335
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:58:03.257776, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Több száz tüntető jelent meg a Nemzeti Koordinációs Bizottság Hősök terére meghirdetett tiltakozó nagygyűlésén szombaton délelőtt.
A demonstráció elején Rajkai Zsolt, a bizottság tagja ismertette azt a petíciót, amelyet az összes tiltakozó szervezet követeléséből állítottak össze. A huszonhárom pontos dokumentumban egy nemzeti kerekasztal megalakítását is célul tűzték ki, ezt jövő augusztus 20-án alkotmányozó nemzetgyűlés és később új magyar alkotmány megalkotása követné. Rajkai Zsolt hangsúlyozta: olyan alkotmányos keret megalkotására törekszenek, amely nemcsak négy évre, hanem további ezerre meghatározza az ország jövőjét.
A rendezvényen felszólalt a fideszes Wittner Mária, '56-os elítélt is, és a rombolás, a hazugság elleni összefogásra buzdított. Szerinte amit Széchenyi István idejében felépítettek, azt ma porig rombolják, és a sok felesleges hazug szó helyett cselekvésre lenne szükség.
A tüntetéssorozat a budai Várban folytatódott: a Sándor-palota előtti Szent György téren délután több ezres tömeg gyűlt össze. Morvai Krisztina, a tavaly őszi rendőri túlkapásokat vizsgáló Civil Jogászbizottság vezetője beszédében elmondta, hogy rengetegen félnek saját hazájukban tizenhét évvel a rendszerváltás után. "Az őszödi hazugság megismerése óta tiltakoznak, miközben a kormány gumibottal, könnygázzal, gumilövedékkel sebesíti meg az ünneplőket és a tüntetőket, és azóta is korlátozza az emberi jogokat" - mondta a civil jogvédő, és a magyar gazdaság védelmének érdekében a nemzeti vagyon eladásában "orgazda módjára résztvevő" társaságok és a multicégek bojkottjára szólította fel az egybegyűlteket. "Nem adjuk, ami a miénk, nekünk csak egy hazánk van!" - mondta.
Papp Lajos szívsebész szerint Magyarország a "második Trianonját" éli meg. A professzor hangsúlyozta: a reformok következtében orvoshiány van, mert ezrével hagyják el az országot orvosaink, 2005-höz képest pedig harminc százalékkal kevesebb pénz jut az egészségügynek. Papp szerint a reformok áldozatai a szegények lesznek, elsősorban a nagycsaládosok és a romák. "Nincs bal- vagy jobboldali gyerek, nyugdíjas, beteg, csak megtévesztett, megosztott, megalázott magyar nemzet van."
Bayer Zsolt újságíró azt mondta: nincs itt az ideje a forradalomnak, így maradnak az alkotmányos keretek, és meg kell nyerni a népszavazást. A publicista a forradalom lehetőségéről közölte: forradalmat nem lehet csinálni, az jön magától.
A Sándor-palota előtti rendezvény után néhány száz fős csoport gyűlt össze a Vértanúk terén, ahová a Hősök teréről is érkeztek tüntetők kormányellenes jelszavakat skandálva. A környékre több száz rendőrt vezényeltek ki. Kisebb izgalom akkor támadt, amikor a Vértanúk tere és a Kossuth tér találkozásánál felállított kordont a tüntetők egy kisebb csoportja két oldalról megkerülte, és mintegy harminc-negyven ember bejutott a Parlament elé. Innen a rendőrök egyenként tessékelték ki a tüntetőket.
Baranya Róbert - Koczka István Pál, Magyar Hírlap
fidesz.hu