Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

"Az iraki háború főleg az olajról szól"

"Az iraki háború nagyrészt az olajról szól" - írja ma megjelenő könyvében Alan Greenspan. A legendás pénzügyi szakember szerint Szaddam veszélyt jelentett a közel-keleti olajkincsre, ezért indított háborút a Bush-kormányzat. Az amerikai jegybank tavaly nyugdíjba vonult elnöke szerint, a mai republikánusok feláldozták alapvető értékeiket a hatalomért, ezért vesztették el a tavalyi kongresszusi választást.


Dátum: 2007-09-17 13:17:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=84340
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:58:04.928993, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Alan Greenspan 18 évig irányította az amerikai jegybank szerepét betöltő Szövetségi Bankot - a republikánusok és a demokraták egyaránt kiváló szakembernek tartják. A 81 éves konzervatív pénzügyi guru emlékirataiban nem kíméli a jelenlegi amerikai vezetést.

"Elszomorít az, amit mindenki tud: az iraki háború főleg az olajról szól" - áll a könyvben.

Greenspan szerint, Szaddám Huszein uralmát nem az állítólagos tömegpusztító fegyverei miatt döntötték meg, hanem azért mert az iraki diktátor veszélyt jelentett a közel-keleti olajtartalékokra. A washingtoni kormányzat a háború 2003-as megindítása óta folyamatosan tagadni kényszerül ezt a vádat. Igaz, próbálkozásait nem segíti az a tény, hogy Bush elnök és Dick Chaney alelnök is olajiparból érkezett a politikába.

A kormányzó republikánusokról, a Greenspan azt írja, feláldozták alapelveiket a hatalomért, amire ráfizettek a kongresszusi választás tavalyi elveszítésével. Greenspan egyébként, Bill Clintont és a Watergate-botrányba belebukott Richard Nixont tartja az utóbbi évtizedek két legokosabb elnökének.

hirtv.hu - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek