Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Francia elmarasztalás Medgyessynek

Megértem, mit érez az önök miniszterelnöke, ha a telefonvonal túlsó végén az Egyesült Államok elnöke beszél. Mindazonáltal azt gondolom, a magyarok hibát követtek el, amikor aláírásukkal hitelesítették az amerikai szándékokat. Az Európai Unió jövőjét döntően befolyásolja, hogy a tagállamok képesek-e a közös cselekvésre - hangsúlyozta a Teleki László Intézet rendezvényén Thierry de Montbrial akadémikus.


Dátum: 2003-02-14 09:36:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=7687
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:04:19.237612, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Ha Európa népei nagyon eltérően vélekednek a sorsukat érintő legfontosabb kérdésekről, akkor gondok jelentkezhetnek a nemzetközi kapcsolatokban is - mondta egy tegnapi szakértői kerekasztal-beszélgetésen a Nemzetközi Kapcsolatok Francia Intézetnek igazgatója.

Nyilvánvaló, hogy a kubai rakétaválság óta az egyik legsúlyosabb krízisről van szó. A háborút támogató országok - köztük az uniós tagságra pályázó Lengyelország, Cseh Köztársaság és Magyarország is - szerepzavarban vannak, amikor az Egyesült Államok védelméről beszélnek, hiszen Washingtont ezúttal nem érte támadás. Az afganisztáni háború körülményei különböznek az Irak ellen tervezett offenzívától. A jelenlegi washingtoni neokonzervatív adminisztráció megelőző csapással akarja megakadályozni, hogy a zsarnokság szelleme tovaterjedjen a világban. Ezt a politikát azonban az Egyesült Államokban is sokan vitatják.

Magyar Nemzet - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek