Sólyom László válaszlevele Takács Albertnek a tavalyi tüntetések kapcsán
Sólyom László köztársasági elnök hétfőn levélben válaszolt Takács Albert rendészeti miniszternek, amelyben azt írta: a szakminiszter állításaival ellentétben, parlamenti beszédében a rendőri jogsértések kivizsgálásra vonatkozó megállapításai pontosak és megalapozottak voltak. A levél tartalmáról a Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH) közleményben tájékoztatta az MTI-t.
Dátum: 2007-09-17 14:49:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=84355
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:58:09.655608, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Sólyom László válaszlevelében felhívta a figyelmet az ügyészség 2007. szeptember 13-án tartott sajtótájékoztatóján elhangzottakra, amelyek szerint a szeptemberi és októberi túlkapások miatt 204 büntetőeljárás indult ismeretlen rendőrök ellen, és 39 személy ellen tudott az ügyészség vádat emelni. Ez megfelel az államfői beszédben elhangzott igen rossz felderítési aránynak - olvasható a közleményben. Sólyom László utalt arra is, hogy az ügyészség tájékoztatása szerint a nyomozó hatóság nem kapott megfelelő segítséget az alegységek parancsnokaitól és a műveletekben részt vevő rendőröktől. Szintén kifogásolta az államfő, hogy a rendőrök nem viseltek azonosítószámot, és ez később nagyban akadályozta azonosításukat. Hangsúlyozta: a rendőrségbe vetett bizalom csak akkor állítható helyre, ha az állomány nem tűri soraiban a jogellenességet, és nem fedezi azt rosszul értelmezett bajtársiasságra hivatkozva.
Az államfő levelében biztosította Takács Albertet arról, hogy teljes mértékben támogatja a rendőrséget feladatai törvényes ellátásában - áll a közleményben. Mint olvasható, Sólyom László arra kérte a szakminisztert, hogy a rendelkezésére álló jogi és politikai eszközökkel segítse elő a rendőri túlkapások maradéktalan kivizsgálását.
Takács Albert igazságügyi és rendészeti miniszter múlt csütörtökön levélben reagált Sólyom László köztársasági elnök múlt hétfőn az Országgyűlésben elmondott beszédére. A szakminiszter akkor azt írta: véleménye szerint az adatok és a tapasztalatok nem alapozzák meg azt a következtetést, hogy a rendőrség ne lenne együttműködő a tavaly szeptemberi és október 23-i tüntetéseken történt jogsértések tisztázásában.
Sólyom László köztársasági elnök múlt hétfőn az Országgyűlésben napirend előtt a tavaly szeptemberi és az október 23-i tüntetésekkel összefüggésben arról beszélt, hogy a sajtóból megismerve néhány vádiratot megrendítően súlyos jogsértéseket követtek el rendőrök. Ehhez képest nagyon kevés ügy jut el a bírósági tárgyalásig, mert az elkövetőket nem tudja azonosítani az ügyészség, és ebben a rendőrség egyáltalán nem együttműködő - jegyezte meg.
MTI - fidesz.hu