Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kovács Kálmán a nagyotmondó miniszterek élbolyában

800 millió forint tanulmányokra, befuccsolt "77 filléres csomag", kérdéses és titokzatos "magyar kábelcsomag", olcsónak és gyorsnak ígért internet-hozzáférés, a piaci verseny ellehetetlenítése. Így foglalható össze a Rogán Antal által a Fidesz - Magyar Polgári Párt pénteki sajtótájékoztatóján elmondott, az Informatikai és Hírközlési Minisztérium féléves működésével kapcsolatos kritika.


Dátum: 2003-02-14 12:39:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=7690
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:04:20.202971, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Egy új minisztérium létrejötte esetén - még akkor is, ha az céljait az előző kormány által előkészített terepen kezdheti megvalósítani - természetes, hogy nem lehet rögtön az ott elvégzett munka eredményét vizsgálni. Jelen esetben több mint fél évig nem is firtatta a Fidesz, mi történik a minisztériumban.

Mennyi pénzt költöttek a törvénymódosítás előkészítésére?

A frakcióvezető-helyettes rámutatott: beiktatása előtt és azt követően egyaránt azt ígérte a miniszter, hogy már 2002 szeptemberéig megalkotják a módosított hírközlési törvényt, ám erre 2003 februárjáig sem került sor. Emlékeztetett rá: a módosításhoz szükséges rendeletek közül mindössze egyetlen készült el, ám a piaci szereplők ezt is támadtak.

Rogán Antal felhívta rá a figyelmet: az előző ciklusban az Informatikai Kormánybiztosság (IKB) 766 millió forintot költött a 35, törvénymódosítással kapcsolatos rendelet előkészítésére, amelyekből 22-öt még a kormányváltás előtt ki is hirdettek és további 13 szintén készen várta az IKB jogutódját, az Informatikai és Hírközlési Minisztériumot (IHM). Ennek ellenére a kormányváltás óta mintegy további 800 millió forintot költött az IHM különböző tanulmányokra, gyakorlatilag nyomtalanul - mutatott rá a fideszes politikus, hozzátéve: nem világos, hogy Keller László miért az IKB Orbán-kormány alatti tevékenységét vizsgálja, és nem annak jogutódjáét.

77 filléres csomag

A Fidesz politikusa az IHM működését bírálva megjegyezte: a Matáv olcsó hozzáférést biztosító csomagjának megszüntetése után egy minden korábbinál olcsóbb és szélesebb körben igényelhető internet-hozzáférést ígért a miniszter. Megjegyezte azonban: a "77 filléres csomagot" az internetezők mindösszesen 9 %-a választotta, annak ellenére, hogy a szaktárca korábban mintegy 57%-os igénybevételt hangoztatott.

A kábelcsomag-filé, avagy ki szelektál a csatornák között?

Rogán Antal a tárcavezető olcsó, magyar adókat tartalmazó kábelcsomagra vonatkozó ígéretét sem látja teljesülni. Kijelentette: Kovács Kálmán még csak a szolgáltatókkal sem egyeztetett, s így a támogatási, ellentételezési rendszer kidolgozása nélkül kérdéses, miképpen akar beavatkozni a piaci folyamatokba a miniszter. Ha mégis megtenné, nem elképzelhetetlen, hogy a "nagyon olcsó" csomag ára néhány hónap elteltével akár háromszorosára is emelkedhet - tette hozzá.

A fideszes képviselő mindezzel összefüggésben arra kíváncsi: ellentételezi-e a minisztérium a szolgáltatók bevételkiesését, ki szelektál a magyar csatornák között, mi garantálja, hogy a kormány nem politikai érdeknek megfelelően jár majd el, illetve bekerül-e a csomagba az első magyar hírtelevízió.

25 %-kal olcsóbb hozzáférés, 100 000 széles sávú végpont - egyeztetés nélkül

Rogán Antal örömmel üdvözli, hogy a miniszter Medgyessy Péter minapi bejelentését megerősítve szintén jelezte: márciustól 25%-kal valóban olcsóbb lesz mindenkinek az internet-hozzáférés. A politikus azonban felhívta a figyelmet arra: sajtóhírek szerint a tárca nem egyeztetett a szolgáltatókkal. Még a 100 000 új, széles sávú végpont kiépítésére vonatkozó elképzeléseit sem ütköztette a miniszter az abban érdekeltekkel - tette hozzá.

Ennek alapján Rogán Antal felteszi a kérdést: valóban piackonform módon valósul-e meg a minisztérium terve, netalántán a monopolhelyzetben lévőket továbberősítik. Ez azt jelentené, hogy a tárca más dárdájával motoszkál a bozótosban - figyelmeztetett.

A Fidesz országgyűlési képviselője hangsúlyozta: a versenyhelyzet kialakítása létérdek, hiszen az árak csak így csökkenhetnek. A minisztérium ezidáig mégis ezen követelménynek ellentmondó lépéseket tett - világított rá. Ezek közé tartozik például a csak egymilliárd forint feletti beruházásokat megillető adókedvezmény, amelyet csak kevés távközlési cég vehet igénybe.

Rogán Antal ugyanakkor a minisztériumi beszállítások módját kifogásolva nehezményezi azt is, hogy a kormányzati megrendelések kétharmadát ugyanazon cég disztribútorai kapták.

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek