Fájdalomcsillapító
Dicséretes, hogy a magyar diplomácia igyekszik megakadályozni az újabb vasfüggöny leeresztését. Január elsejétől ugyanis az EU-ból kimaradó szomszédos országok lakói, köztük a kisebbségi magyarok csak hosszadalmas és költséges vízumszerzési folyamat után léphetik át a határt. Magyar Hírlap álláspont.
Dátum: 2007-09-18 06:56:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=84390
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:58:21.025951, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Ezen próbálnak segíteni olyan egyezménnyel, amilyent ma Ukrajnával és később talán Szerbiával is megköt majd Budapest. A megállapodás értelmében a kishatárforgalmi rendszer lehetőséget nyújt olyan engedélyek könnyített megszerzésére, amelyek öt évre szólnak, és esetenként hosszabb tartózkodást tesznek lehetővé Magyarország határközeli településein. Az ukrán egyezmény értelmében a tartózkodás két megyében lesz megengedett.
Minden érintett tudja, hogy ez nem oldja meg összességében a hazánk schengeni csatlakozásával felvetődő gondokat. Az elszigeteltség betegségére nem jelent gyógyírt, csak fájdalomcsillapítónak számít. A törvénytisztelő kárpátaljai magyar ugyanis nem utazhat tovább az ország belsejébe, távolabb lakó rokonait nem látogathatja meg, nem keresheti fel Budapestet sem.
S mert az egyezmény nemcsak a kisebbség magyarokra, hanem a kijelölt zónában lakó minden nem EU-s állampolgárra vonatkozik, elképzelhető, hogy épp az ukrán vagy a szerb nemzetiségűek sértik meg majd a továbbutazást tiltó kitételt.
Szót se szólnánk, ha ebből a zsákutcából nem létezne olyan kitörési lehetőség, amelyet mindenki ismer. Nincs szükség hosszú időutazásra, hogy felidézzük az államfő javaslatát, egész biztos, hogy még a Külügyminisztériumban is emlékeznek rá. Néhány napja Szabadkán Sólyom László kijelentette: támogatja az egyéni kérelmezés alapján megadott kettős állampolgárságot, akkor is, ha az érintett nem települ át az anyaországba.
Egyelőre semmi jel nem mutat arra, hogy a kormányzat felkarolná ezt a kezdeményezést, talán fél a kettős állampolgárság említésétől is. Ukrajna esetében arra hivatkoznak, hogy az ottani alkotmány kizárja ennek az intézménynek a lehetőségét. Ez elfogadhatatlan megközelítés: amíg nem is próbálkozik ilyen megoldással Budapest, addig nem hivatkozhat a partner ellenállására.
Bár az idő rohan, még nincs késő a tettek mezejére lépni. Az államfő felvetéséből hamarosan törvényjavaslat születhetne. A parlamenti vitában, majd a szavazáson pedig világossá válna, ki az, aki valóban támogatást nyújtana a határon túli magyar közösségeknek. Megengedhetetlen ugyanis, hogy ebben a helyzetben az anyaország megelégedjen a fájdalomcsillapítással, és az ország területét az EU-n kívül rekedő magyaroknak két megyében határozza meg.
Magyar Hírlap
fidesz.hu