Párbeszéd a rendőri egységek vezetői között
Kommentár nélkül.
Dátum: 2007-09-18 08:57:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=84394
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:58:21.984181, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Hungária 705 (a Készenléti Rendőrség egyik egysége): A rohamot végrehajtottuk, visszavertek, több rendőrünk megsérült a vízágyú, remélem, ki tudott jönni, én is sérült vagyok, az a kérésem, hogy erőt összpontosítsunk még, jelenleg visszajöttünk a Nádor utca területére. Újra itt vagyunk a bejárat magasságában.
Kinizsi 1 (Mittó Gábor alezredes, műveleti parancsnok): Jó, az volna akkor az utasítás, Hungária tagállomás, hogy vond vissza az erőidet.
Hungária 705: Visszavontam, itt vagyunk a Nádor utca területén.
Kinizsi 7 (Gíber László, a székházvédő egység parancsnoka): Terepjáró, Kinizsi 7-es vagyok. Teljes létszámot kivonom az épületből, mert meg fogunk fulladni a füstben, Hungária várjon meg minket, a Nádor utca hátsó kijáraton kimegyünk, s akkor nagyon komoly erő van, maximum kitörünk innen svarcban. Nem fogunk megdögleni ebben a k*** épületben.
Kinizsi 1: Nyugtáztam, annyi az utasítás, Laci, maradjatok még. Nem tudok mit tenni.
Kinizsi 7: Jöjjön be, aki ezt az utasítást kiadta, és dögöljön meg az itt a szén-monoxidban. Megtagadom a parancsot, ha hadbíróság elé állít, akkor is, rohadjon meg az, aki ezt mondta. Kiviszem az összes emberemet innen. Benzinnel ránk gyújtottak mindent.
Ismeretlen I.: A vízágyú beszorult, nem tud kimenni.
Ismeretlen II.: Folyamatosan támadják. Ott áll egy helyben, semerre nem megy.
Éjfél után néhány perccel a bennrekedt mintegy 150 rendőr tudja, lassan nem marad más hátra, csak a menekülés.
Kinizsi 7: A belső állományt kivontam, miután füstmérgezést kapott a fél állomány, s szerintem ott, a főkapunál benzinnel ránk gyújtották. Minden erőt kivontam, kívülről tudunk segíteni, ezt most már nem tudjuk tartani.
Hungária 705: A vízágyú beszorult, a legénység ki lett verve, az állomány nagy része megsérült. Parancsot végrehajtottuk, részben. Nem kaptunk támogatást.
0 óra 35 perc körül. Még egy utolsó próbálkozás, amelybe mindent beleadtak a zsaruk, de fél órán belül kiderült: esélyük sincs a tömeggel szemben.
Kinizsi 1: Laci, az elsőre fel tudtok menni, ott is nagyon füstös?
Kinizsi 7: Igen, értsétek már meg, hogy a könnygáztól meg a füsttől nem látunk, hát tele vagyunk sérülttel, nem tudjuk tartani azt a k*** ajtót sem. El kellett hogy jöjjünk onnan, mert benzinnel meglocsolták.
Magyar Hírlap
fidesz.hu