Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Meglepetések Országunk Házában

A minap nagycsoportos óvodásaimmal meglátogattuk a Parlamentben a Szent Koronát. Ahogy egy jó pedagógushoz illik, korábbi tapasztalataim alapján készítettem fel a gyerekeket az előttünk álló látványokra. Csillogó szemmel hallgatták a "mesémet" a gyönyörű épületről, a bent látható makettről, a díszegyenruhás koronaőrökről, a koronáról, a jogarról, kardról, országalmáról, az ott látható szebbnél szebb freskókról, szobrokról. Az épületbe való belépésünk előtt ért az első meglepetés.


Dátum: 2003-02-14 13:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=7691
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:04:20.522144, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Felhívták - nem túl barátságosan - a figyelmünket arra, hogy akinél rágógumit fedeznek fel, legkevesebb 30 000 Ft büntetéssel sújtanak. Ezt nem nagyon értették a gyerekek, de a büntetés kifejezés kissé megijesztette őket, nem számítottak arra, hogy ebben a szép házban még az is várhat rájuk. Természetesen senkinél nem volt rágógumi - hiszen mi, pedagógusok, vagyunk annyira felkészültek, hogy a gyerekeket a jó modorra is okítsuk. Igaz, a csoportunkhoz csatlakozó, velünk tartó 7-8 felnőtt közül néhányan ijedtükben a szemeteshez járultak, megszabadulni a büntetés tárgyától.

Még belépés előtt kioktattak minket, hogy odabenn úgy kell viselkedni mint a repülőtéren beszállás előtt, vagyis minden gyanús tárgyat, mobiltelefont a futószalagra, kulcscsomót a kistálcára kell tenni, majd át kell lépni a biztonsági kapun. Szófogadóan ezt tettük, ám a társaságunkban lévő egyik fiatalember uram bocsá' összetévesztette a dolgokat és merészelte mobilját a kistálcára helyezni. Szigorú tekintetű, mogorva kísérőink egyike minősíthetetlen hangon utasította rendre a bűnöst a hiba helyrehozatalára, és okította ki arra, hogy amit elmondtak neki a korábbiakban, azt kötelessége betartani. Ez az egyoldalú párbeszéd sem nyugtatta meg büntetések miatt kissé aggódó ovisaimat, akik egyre szorosabban fogták a kezemet.

Végre felmehettünk a lépcsőn, ahol meglepődve láttam, hogy az épület makettjét a korábbiakkal ellentétben merőlegesen fordították az út felé, ami azt jelentette, hogy érdemben meg sem lehetett nézni, mert csak az oldalfala volt látható.

1-2 perc vita után szomorúan vettük tudomásul, hogy az üres ruhatár ellenére sem tehettük fel a kabátokat a fogasokra, így a gyerekek azokat levéve, olykor maguk után húzva, itt egy sapkát, ott egy kesztyűt elhagyva követték az idegenvezetőt.

A hosszú lépcsősor tetejére érve, nem hittem a szememnek! A Szent Korona és tartozékai egy rosszul kivilágított terem közepén, sejtelmes félhomályban néztek velünk szembe, a megszokott, díszegyenruhás, komoly koronaőröknek se hírük, se hamvuk, ezzel szemben több mobil- vagy rádiótelefonnal felszerelt, civil ruhás, bennünket gyanakvóan vizsgáló őrzőember társaságában kellett végighallgatnunk a gyerekek számára majdnem semmitmondó, sőt kissé érthetetlen idegenvezetői ismertetést. Csak zárójelben említem meg, hogy egy héttel korábbi bejelentkezésemkor tisztáztam, hogy óvodás gyerekekkel megyek, s arra számítottam, hogy idegenvezetőnk - úgy mint korábban is - az ő nyelvükön, az ő számukra érthetően mesél a látnivalókról. A Korona közelebbi megvizsgálásáról, a vitrin körbesétálásáról szó sem lehetett, néhány perc múltán indulnunk kellett tovább, ha tetszett, ha nem.

Itt már nem tudtam uralkodni magamon, és csendesen megkérdeztem kísérőnket, hogy hol is vannak azok a koronaőrök - hiszen róluk is meséltem a gyerekeknek. Elég röviden tudatták velem, hogy most épp nincsenek itt - ezt észrevettem magamtól is - de majd 11-kor előjönnek. Sebaj, mondtam én, naiv, akkor megvárjuk őket, hiszen 5 perccel voltunk a meghatározott idő előtt. Arról viszont szó sem lehet - mondta a szigorú tekintetű őrző-védőnk -, sőt, vissza sem mehetünk öt perc múlva, és teljesen kizártnak ítélte, hogy legalább a következő terem küszöbéről visszafelé nézve mégiscsak részesülhessünk ebből a kegyből.

Így hát szomorúan odébbálltunk, a szépszőnyeges terembe. Idegenvezetőnknek azt hiszem, megesett rajtunk a szíve, mert az eldarált ismertetés után megkérdezte, hogy nagycsoportosok-e a gyerekek, és ez biztos megindította őt - kiderült, neki is van egy hasonló korú csemetéje. Persze ez nem változtatott a lényegen, pláne miután ismét a szigor vette át a szót, és közölte, hogy a koronaőrök egyáltalán nem fognak megjelenni, mert hol kijönnek, hol nem, és most éppen a NEM következik. Lehet, hogy ezzel biztosították, hogy még a fegyelmezetlenül visszaforduló, leskelődő ovis se láthassa azokat a fránya katonákat.

Lógó orral kullogtunk tovább, még megnézhettük a tanácsterem előtt a szivartartókat - mit érdekli az ovist, hogy hová teszik azokat? (Azt sem tudták, mi az a szivar...) Aztán bemehettünk a terembe, ahol nem igazán ennek a korosztálynak szóló további ismertetéseket kaptunk a tanácsterem működésének titkairól. Majd kitereltek bennünket, és már vége is volt.

Ja igaz, még elkövettünk egy igazi bűnt, egyik kislány a sok izgalomtól nem bírt magával és pisilni kéredzkedett. A nyilvános WC előtt. Megpuhult idegenvezetőnk külön engedélyével ő, és csakis ő használhatta a mosdót, ám a szúrós tekintetű őrzővédő emiatt komoly fegyelmezésben részesítette vezetőnket. Igaz, a szavait csak részben hallottam, de az is bőven elég volt ahhoz, hogy elhatározzam, nem megyek még egyszer oda gyerekekkel, de nélkülük sem, ameddig ilyen rendszerben működik a Tisztelt Ház idegenforgalmi osztálya.

Végezetül kitessékeltek bennünket a folyosóra, sőt, kegyesen leengedték a makett egyik oldalán a kordont, hogy meg lehessen nézni a gyufaszálházat - igaz, szigorúan meghatározták, hogy merről merre szabad haladni: bámészkodásnak helye nincs. A gyerekek megszeppenve, néma csendben öltöztek fel, és villámgyorsan elhagytuk az épületet.

Úgy gondolom, sikerült rossz élménnyel visszatérnünk a biztonságos oviba, ahol szeretettel várjuk őket minden nap, szabad kérdezni, megszólalni, levegőt venni. A Parlamentbe meg legközelebb akkor megyünk, ha minden pont olyan lesz, mint régen volt.

Egy anonim óvó néni az Óbudai Pilvax polgári körből, aki nem engedheti meg magának, hogy munkanélkülivé váljon.

Kapcsolódó elemek