Mindennap tüntetnek a Kossuth téren
Országos tüntetéshullám kezdődött az őszödi beszéd évfordulóján. A demonstrálók a Kossuth téren elmondták, hogy mindennap tiltakozó megmozdulásokat tartanak az Országház előtt. A tüntetés szervezői kilátásba helyezték, hogy a minisztériumi épületeket is blokád alá veszik, követelve a kormány lemondását. A Magyar Hírlap írása.
Dátum: 2007-09-18 10:19:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=84401
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:58:24.158277, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az őszödi beszéd évfordulóján a Magyar Nemzeti Bizottság 2006 és a Rendszerváltó Fórum szervezett kormányellenes felvonulást. A demonstrációhoz az ország tizenhét települése csatlakozott. A Kossuth térre érve több ezresre duzzadt a tömeg. Az Országgyűlés munkáját is befolyásolta az ügy: az MSZP-frakció a parlamenti ülés elhalasztását kérte, majd Takács Albert igazságügyi és rendészeti miniszterrel egyeztetéseket folytatott a várható eseményekről. A tüntetések előtt már kordonnal zárták körül és rendőri biztosítással védték a Magyar Televízió épületét, valamint a Parlamentet.
A rendszerváltó menet a Corvin köztől indult a Kossuth térig. A tömegben németül beszélő férfiakra lettünk figyelmesek, kérdésünkre elmondták, hogy svájci rendőrök, az Európai Unió megbízásából tartózkodnak Budapesten, ahol az eseményeket dokumentálják. Gonda László, a Rendszerváltó Fórum ügyvivője elmondta, az őszödi beszéd óta mindennap demonstráltak a kormány lemondásáért. Hozzátette: az MTV-székház ostromának évfordulóján, este hatkor petíciót adnak át a köztelevíziónak, ebben felszólítják a média képviselőit, hogy tartsák szem előtt a hiteles tájékoztatás alapelveit. A Kossuth téren felszólalók a kormány intézkedéseit bírálták, valamint ismertették az úgynevezett Y tervet. Ennek lényege, hogy állampolgári ellenállással blokád alá veszik a Parlamentet, valamint tizenhárom közigazgatási intézményt. Később kiderült, hogy a minisztériumok épületeiről beszéltek. Ez után a tüntetők megdobálták a Parlamentből távozó képviselőket, kivéve a fideszes Wittner Máriát, aki csatlakozott a demonstrálókhoz. Az Országházat védő rendőrök számát időközben több száz fősre emelték. Később a minisztériumok épületeinél néhányan blokádot kezdeményeztek, de a rendőrség később oda is rendfenntartó erőket vezényelt.
Kormányellenes tüntetéseket szerveztek az ország több pontján, a budapesti tüntetéshez hivatalosan tizenhét város csatlakozott. Egyebek között Debrecenben, Pécsett, Szegeden, Szekszárdon, Szombathelyen, Nyíregyházán voltak megmozdulások. Várpalotán vonultak nemzeti színű és árpádsávos zászlókkal az '56-os emlékmű elé tegnap este. A demonstráció végén a jelenlévők ovációja és tapsa közepette felgyújtottak egy ember nagyságú szalmabábut, a Turul Társaság elnöke szerint a hazugság jelképeként. Egerben mintegy ötvenen követelték Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és a kormány lemondását. A tüntetést a Hatvanikapu téren, a város '56-os emlékművénél tartották az Egri Forradalmi Emlékbizottság szervezésében. A demonstráció keretében a résztvevők részleteket hallgattak meg az őszödi beszédből.
Szolnokon mintegy háromszázan tüntettek a Gyurcsány-kormány ellen. A felszólalók egyetértettek abban, hogy az alkotmányos rendet tiszteletben kell tartani, és a kormányt demokratikus eszközökkel kell lemondásra kényszeríteni.
A csaknem másfél órás rendezvény rendbontás nélkül ért véget.
Székesfehérvárott, a Városház téren is demonstrálta. A nemzeti színű és árpádsávos zászlókat lengető tüntetők meghallgatták az egymást váltó szónokokat, akik a kormány által elkövetett "bűnökről" beszéltek. Debrecenben mintegy százan tüntettek tegnap este. A demonstrálók - amint arra a szónokok is utaltak - már 365 alkalommal jelentek meg minden este a város főterén, a Kossuth-szobornál. Az egybegyűltek is a kormány távozását követelték, és a szónokokat többször szakította félbe a tömeg skandálása: "Gyurcsány, takarodj!", "Szabad sajtót akarunk!" A tüntetőkhöz a Magyar Gárda által megrendezett nagygyűlés résztvevői közül is csatlakoztak néhányan.
Magyar Hírlap
fidesz.hu