Chávez bezárással fenyegette meg a magániskolákat
Hugo Chávez venezuelai elnök hétfőn, az új tanév kezdetén bezárással fenyegette meg a magániskolákat, ha megszegik az állami előírásokat.
Dátum: 2007-09-18 10:59:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=84403
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:58:24.755251, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az államfő egy új oktatási törvényt készít elő, amely már a tervezet megjelenése előtt nagy vitát váltott ki. Több oktatási vezető azzal vádolja a caracasi kormányt, hogy a szocializmus eszméjét kívánja belenevelni a gyerekekbe.
Chávez, aki Fidel Castro kubai vezető szövetségese, eloszlatta azokat a félelmeket, amelyek szerint kubai mintájú oktatást szeretne bevezetni hazájában. Hozzátette azonban, hogy a magániskoláknak el kell fogadniuk az állami felügyelők (vizsgálódását) és nem cselekedhetnek úgy, mintha a törvény nem vonatkozna rájuk.
Hangoztatta: a magániskoláknak alá kell rendelniük magukat az alkotmánynak, a nemzeti oktatási rendszernek. Ha valakinek ez nem tetszik, akkor bezárják iskoláját.
Kifejtette, hogy meg kell változtatni a történelem-tankönyveket, mert nagyon európai központúak, és a tanároknak le kell mondaniuk a kapitalizmus dicsőítéséről.
"Nem engedhetjük meg (a tanároknak), hogy mérgezzék gyermekeinket a régi sémákkal, amelyek a kapitalizmust, a fogyasztói szemléletet oktatják" - mondta.
Chávez, aki az idén államosította az olajipart, az elektromos és távközlési vállalatokat, miközben azzal riogat, hogy ezt teszi a magánklinikákkal és a bankokkal is, szocialista állammá akarja az országot, a Kőolajexportáló Országok Szervezete, az OPEC egyik tagját.
Az elnök az oktatásban óvatosabban lépked miután 2001-ben ez irányú reformjai miatt tömegtüntetések robbantak ki. A felmérések is azt mutatják, hogy a közvélemény elutasítja a kormányzat beavatkozását magánéletükbe, különösen, ha az a gyerekeket érinti.
MTI- fidesz.hu