Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Ingerli Berlint Párizs Iránnal kapcsolatos, háborús retorikája

Egyre nagyobb ingerültséget kelt Berlinben Párizs Iránnal kapcsolatos, háborús retorikája - közölték német kormányforrások kedden.


Dátum: 2007-09-18 11:06:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=84405
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:58:25.451769, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az idézett források ezzel elsősorban a francia külügyminiszter, Bernard Kouchner azon fenyegetésére utaltak, hogy Teheránnal szemben fel kell készülni a legrosszabbra, vagyis a háborúra is. Figyelmeztettek arra, hogy nemcsak Kouchner, hanem Nicolas Sarkozy elnök is egyre élesebb hangot használ Irán vonatkozásában, s Párizs politikája e téren mindinkább közelít Washingtonéhoz.

A német kormány úgy ítéli meg, hogy ez a retorika semmiképp nem segíti a válság tárgyalásos megoldását, amelynek Berlin szerint nincs alternatívája - közölték a források. Német kormánykörökben - mint utaltak rá - aggódnak amiatt, hogy egy Irán elleni - lehetséges - támadással kapcsolatos, nyilvános vita erősen megterheli az ENSZ Biztonsági Tanácsában a további szankciók esetleges életbe léptetéséről zajló tárgyalásokat, s a vétójoggal rendelkező Oroszországot, illetve Kínát könnyen a tervezett szankciók ellen hangolhatja.

Nemtetszés fogadta Berlinben Kouchnernek azt a kijelentését is, hogy az ENSZ-szankciók mellett az Európai Unió is készítsen elő büntetőintézkedéseket Iránnal szemben. Ráadásul a francia diplomácia vezetője szerint erre Németország tett javaslatot, amit kormányforrások határozottan cáfoltak. Ezzel összefüggésben utaltak arra, hogy a német kormány kizárólag az ENSZ keretei között sürget lépéseket Teheránnal szemben.

Ulrich Wilhelm kormányszóvivő előző napi, hivatalos nyilatkozatában némileg diplomatikusabban fogalmazott. Szerinte a francia kormánynak joga van a kialakult konfliktus lehetséges és rendkívül súlyos következményeire utalni, s mindent meg kell tenni az iráni atomfegyverkezés megakadályozása érdekében. Németország azonban a leghatározottabban a válság tárgyalások útján történő megoldására törekszik - fűzte hozzá a szóvivő.

MTI- fidesz.hu

Kapcsolódó elemek