XVI. Benedek tavasszal az Egyesült Államokba látogat
XVI. Benedek pápa tavasszal sort kerít első egyesült államokbeli látogatására - közölték kedden vatikáni források.
Dátum: 2007-09-18 14:14:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=84418
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:58:29.432197, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az április második felére vagy május elejére várható utazás fő célja a vatikáni közlés szerint az lesz, hogy a pápa beszédet mondjon New Yorkban, az ENSZ Közgyűlésében, Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár meghívására.
A katolikus egyházfő 5-6 napos amerikai programjába néhány más várost is beillesztenek majd. Valószínű, de még nem biztos, hogy látogatást tesz Washingtonban, és szó van arról is, hogy ellátogat Bostonba, Baltimore-ba és Philadelphiába is, de a részletes programot később dolgozzák csak ki.
Bár a bostoni látogatást még nem erősítette meg az egyházmegye, az hírügynökségi értékelések szerint jelentős gesztus lenne a papi szexuális visszaélések miatt kirobbant botrány után, amelynek nyomán 2002-ben kegyvesztettként lemondani kényszerült Bernard Law bíboros, bostoni érsek.
Tavaly júliusban a Los Angeles-i római katolikus érsekség kötött a pedofil papok áldozataival peren kívüli egyezséget, amelynek értelmében az egyház összesen 660 millió dollárt fizet több mint félezer embernek, kártérítésként a papi szexuális visszaélések egészen 1940-ig visszanyuló eseteiért. Ez az egyezség csak a legkiterjedtebb eset volt az elmúlt évek hasonló, kártérítésekkel zárult ügyei között.
Egyelőre nem világos, hogy Benedek találkozik-e George Bush elnökkel is, ha Washingtont nem érinti, de hagyományosan az adott ország államfője érkezésekor mindenképpen üdvözli a pápát.
MTI - fidesz.hu