Magyar fiatalok is első díjat nyertek az ifjú tudósok EU-versenyén
Magyar, német és ír munkacsoport nyerte az ifjú tudósok EU-vetélkedőjének három első díját - jelentette be kedden a brüsszeli bizottság.
Dátum: 2007-09-18 16:10:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=84425
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:58:31.685016, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az idén immár 19. alkalommal meghirdetet versenyt ezúttal a spanyolországi Valenciában rendezték meg. Nem csupán európai uniós tagországok fiataljai pályázhattak, így összesen 30 országból 81 projekttel vettek részt a versengésben a 14 és 20 év közötti versenyzők.
A kiemelt díjazottak között a magyar Spohn Márton a vegyészet kategóriában a növények rovarkártevők elleni önvédelmét vizsgálta. A három első díjhoz egyenként 5 ezer eurós jutalom is járt.
MTI - fidesz.hu