Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A vezető főorvosok szerint nehéz helyzetben vannak a kórházak

A megszorítások miatt nehéz helyzetben vannak a kórházak, amelyek a gyógyszerkeret radikális csökkentésével, létszámleépítéssel, ágyszám csökkentéssel és osztályok összevonásával próbálnak "talpon maradni" - mondta el két főorvos kedden a Magyar Orvos Kamara (MOK) sajtótájékoztatóján.


Dátum: 2007-09-18 16:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=84428
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:58:32.570581, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Nagy András Péter, a kiskunhalasi kórház sebészeti osztályát vezető főorvosa elmondta: a kórházból már a portásokat is elküldték, feladatukat a nővéreket látják el. A 130 ezer embert ellátó intézménynek egyetlen olyan gyomortükröző készüléke van, amely alkalmas a vérzésellátásra is. Legutóbb néhány napja kellett megoperálniuk egy beteget csak azért, mert javítás alatt volt ez a készülék - mondta a főorvos, aki beszámolt arról is: egy tályogból levett váladék vizsgálatáról nyolc nap múlva kapott eredményt. "Ha én akkor a szakmai szabályok szerint megvárom az eredményeket, rég halott lenne a beteg" - fogalmazott.

Kiss Ákos, a miskolci megyei kórház gyermeksebészeti osztályának vezetője a teljesítménykorlátozás kapcsán hangsúlyozta, hogy kiderült: a kórháznak biztosított összeg a sürgősséggel felvett betegek ellátást sem fedezi.

Éger István, a MOK elnöke hangsúlyozta: kollégáikat, akik a sajtóban konkrétumokról számolnak be, a kamara maximális támogatásáról és védelméről biztosítja. "A szakmai hozzáértés mondatja el velünk, amit elmondunk, és bebizonyosodik mindig, hogy igazunk van. Ez a bizonyság általában emberéletekben és milliárd forintokban mérhető kárt okoz Magyarországnak" - fogalmazott a kamara elnöke, aki szerint "még mindig nem jutottunk el oda, hogy a döntéshozó figyeljen erre". Megjegyezte, a két főorvos által elmondottak az "országosan általános helyzetet" tükrözik.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek