Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Bencsik: kevesebb jut a szociális ellátásra

A kormányzat a szociális törvény módosításával felszámolja a támogató szolgálatok és közösségi helyek kötelező normatív támogatását - fogalmazott Bencsik János a parlamenti vita során. A tatabányai polgármester, országgyűlési képviselő utalt arra is, hogy a kormány az inflációt nem meghaladó mértékben tervezi növelni a szociális kiadásokat, ebből pedig azt következik, hogy reálértékben kevesebb fog jutni jövőben a szociális ellátásokra.


Dátum: 2007-09-18 17:05:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=84433
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:58:34.054329, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Felszólalásában elmondta, hogy a törvénymódosítás elfogadása esetén megszűnik a családtámogatási kifizetés a munkahelyeken, kevesebben juthatnak be a szociális intézményekbe, amelyekben emelkednek majd a térítési díjak. A differenciált normatíva bevezetésével romba dől az emelt szintű idősek otthoni ellátása - fogalmazott.

Bencsik János hangsúlyozta: "a javaslat nem más, mint a kormányzati megszorító intézkedések kiterjesztése a legelesettebbekre: a fogyatékkal élőkre, az idősekre, a magatehetetlen emberekre, a gyermeket nevelő munkavállalókra, a szenvedély betegekre és tulajdonképpen nem más, mint a felelősség áthárítása az intézmény fenntartókra, önkormányzatokra, egyházakra, civil szervezetekre."

A tatabányai polgármester bírálta a támogató szolgálatok kötelező feladatként történő megszüntetését, mert megítélése szerint az állami normatív támogatás megvonása és pályázati rendszerben történő áthelyezése igen nehéz helyzetbe fogja hozni a fogyatékkal élőket, a mozgáskorlátozottakat. Kiemelte: a szociális törvényben egy olyan korlátozó passzussal igyekeznek szűkíteni a támogató szolgálatok mozgásterét, amely éppen az arra rászorulók eljutását teszi lehetővé az óvodába, iskolába, közösségi intézményekbe.

Bencsik János kifogásolta azt is, hogy a háromezer fő alatti falvakban a szociális ellátás nem lesz kötelező, megszűnik az idősek nappali ellátása. Összegzéssül elmondta: a törvénytervezet - összhangba hozva a költségvetési törvény benyújtásával - az államháztartási hiány csökkentését szolgálja, s emiatt a szociális ellátórendszer romlani a jogszabályváltozást követően.

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek