Újabb területet zárt le a rendőrség az Országháznál
Újabb területet zárt le a rendőrség kedden délután öt órától az Országháznál a vonatkozó jogszabály értelmében: a Kossuth szobor körüli zöldterület az azt körülvevő járda vonalában, a Rákóczi szobor körüli zöldterület az azt körülvevő járda vonalában, valamint a Károlyi szobor körüli zöldterület az azt körülvevő járda vonalában - olvasható a rendőrség honlapján.
Dátum: 2007-09-18 18:45:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=84445
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:59:37.822455, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A rendőrség elemzi és értékeli azokat az információkat, amelyek alapján azonosíthatóak azok a rendbontók, akik miatt el kellett rendelni a biztonsági zóna kibővítését - közölte az igazságügyi és rendészeti tárca.
A szeptember 17-én kelt, az Országház védelmében meghozott intézkedés kiegészítése az arra okot adó körülmények megszűnéséig marad fenn - jelezte a rendőrség.
Hétfőn nulla órától már lezárták a Kossuth Lajos téren az Országházhoz tartozó területet az északi kovácsoltvas kerítéstől a XI-es kapuig, a déli kovácsoltvas kerítéstől a VII-es kapuig a lánckordon vonalában, a IX-es kapu előtti terület a Magyar Köztársaság lobogójának talapzata és az '56-os emlékhely vonalában a virágládák előtt a villamospálya felőli oldalon, továbbá a Duna parti oldalon az ideiglenesen felállított kerítés vonala által határolt térségben.
A honlapon közzétett indoklás szerint az újabb terület lezárására azért volt szükség, mert a hétfőn a Kossuth téren megtartott demonstráció során a Parlament épületéből távozó országgyűlési képviselőket a tüntetők részéről megengedhetetlen inzultusok érték.
A képviselők gépkocsijainak leköpködése, ütlegelése, szabad mozgásának akadályozása, különböző sérülés okozására alkalmas tárgyak bedobálása, és más jogellenes cselekmények történtek - olvasható a Szabó Ferenc rendőrvezérőrnagy, az ORFK Köztársasági Őrezred parancsnoka által szignált határozatban.
A dokumentum szerint az őrezred parancsnoka a kiegészítő intézkedéshez elrendelt területlezárások indokoltságát hetente felülvizsgáltatja, és szükségtelenné válása esetén haladéktalanul megszünteti.
Szabó Ferenc egyben felkéri a Budapesti Rendőr-főkapitányság vezetőjét, hogy ezen biztonsági intézkedéseket a demonstrációk idején további, indokolt mértékű és ideiglenes forgalomkorlátozási, közrendvédelmi és bűnmegelőzési intézkedésekkel egészítse ki.
Az igazságügyi és rendészeti tárca (IRM) keddi közleménye szerint a BRFK által korábban kijelölt biztonsági terület és a felvonultatott rendőri erő nem nyújtott teljes körű védelmet a Parlamentben dolgozók hétfő esti biztonságos távozásához.
Kedden a rendőri vezetők intézkedtek a biztonsági zóna kibővítésére, ezzel is elősegítve a képviselők és az ott dolgozók zavartalan kilépését. A rendőrség magabiztosan lép fel a jogsértőkkel szemben, gyűjti, elemzi és értékeli azokat az információkat, amelyek alapján azonosíthatóak a rendbontók, és természetesen megteszi a szükséges intézkedéseket eljárás alá vonásuk érdekében - írta közleményében a tárca.
MTI - fidesz.hu