Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Takács nem tartja indokoltnak menesztését

Tegnap is folytatódtak a kormányellenes demonstrációk a fővárosban, bár a tiltakozók száma erősen megcsappant. A politikai közéletet inkább a rendőrség munkája foglalkoztatta. Takács Albert igazságügyi és rendészeti miniszter nem tartaná indokoltnak menesztését. Személyes garanciát vállalt a képviselők biztonságáért, ennek ellenére több politikust is inzultáltak a tüntetők. Magyar Hírlap írása.


Dátum: 2007-09-19 08:09:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=84474
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:59:46.505707, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Hiába bírálja és szeretné számos koalíciós képviselő Takács Albert igazságügyi és rendészeti miniszter menesztését, lapunknak tegnap név nélkül azt mondták: a jelenlegi politikai helyzetben biztos, hogy Gyurcsány Ferenc nem kockáztatna meg egy minisztercserét. Pedig a tárcavezetőt többen is felelősségre vonták volna, amiért a múlt héten tüntetők támadtak a Parlamentből távozó képviselőkre. Takács az MSZP-frakció zárt ülésén hétfőn még arról beszélt, hogy személyesen garantálja a politikusok biztonságát. Ez azonban nem sikerült. Ennek ellenére a tárcavezető nem tartaná indokoltnak felmentését. Kérdésünkre az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium illetékese elmondta, hogy mire a kritikák eljutottak volna Takács Alberthez, ő már megtette azokat az intézkedéseket, amelyekkel a későbbiekben a nem kívánt események megelőzhetők.

A szaktárca emellett elismerte, hogy "a BRFK által kijelölt biztonsági terület és a felvonultatott rendőri erő nem nyújtott teljes körű védelmet a távozóknak". Az minisztérium szerint azonban elegendő rendőr volt ahhoz, hogy a Parlamentben tartózkodókat megvédjék. "A rendőrség gyűjti, elemzi és értékeli azokat az információkat, amelyek alapján azonosíthatók a rendbontók, és természetesen megteszi a szükséges intézkedéseket eljárás alá vonásuk érdekében."

Tegnap hajnalban egyébként a BRFK javaslatára a Köztársasági Őrezred kibővítette a Parlament melletti biztonsági zónát, délután pedig kettős kordonnal vonta körbe a Kossuth-szobortól a Rákóczi szoborig tartó zöld területeket. Az ORFK közlése szerint a lezárás a "szükséges ideig", de legkésőbb 2007. december 31. éjfélig tarthat.

Gusztos Péter, az SZDSZ frakcióvezető-helyettese tegnap arról beszélt, hogy ebben a helyzetben nem Takács Albert leváltása a megoldás, hanem a törvény betartatóinak kellene jobban végezniük a munkájukat. A politikus kijelentette, nem volt megfelelő a rendőri biztosítás a Parlamentnél.

Nem minősítette viszont a rendőrség munkáját Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke. Tegnap sajtótájékoztatón elmondta: arra kérte a Köztársasági Őrezredet és a rendőrséget, hogy a továbbiakban próbálja megelőzni a hétfő esti és a múlt hétfőihez hasonló atrocitásokat, amelyek nemcsak a képviselőket, hanem a Parlament dolgozóit és szakértőit is érintették. Az adatvédelmi ombudsmant pedig arra kérte, vizsgálja meg, megelőzhető-e, hogy képviselők személyes adatai nyilvánosságra kerüljenek. Szili Katalin hozzátette: a demokráciában nem megengedett az ököljog. Felhívta a demokratikus erőket, ne engedjék, hogy Magyarországon a félelem kapjon teret.

"Az ügyet egyszerű szakmai-rendészeti kérdésnek tekintjük, a rendőrségnek vannak feladatai, ezek közé tartozik Országház, valamint az onnan távozók testi épségének védelme is" - mondta Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivője.

Tegnap este az MTV-székház előtt hat-hétszáz ember követelte, hogy olvassák be petíciójukat, ez végül nem történt meg. A helyszín biztosítására mintegy hatszáz rohamrendőrt vezényeltek ki, ők a tiltakozás idején az épületben állomásoztak.

Magyar Hírlap

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek