Semmit sem tesz a kormány a belvízveszély elhárítására
A Fidesz - Magyar Polgári Párt Környezetvédelmi és Vízügyi Kabinetje elfogadhatatlannak tartja, hogy a Medgyessy-kormány a várható belvízveszély elhárításában továbbra is magára hagyja az alföldi településeket.
Dátum: 2003-02-14 15:58:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=7701
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:04:23.583922, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
KÖZLEMÉNY
A polgári kormány hivatali ideje alatt nagy erőkkel indult meg a belvízelvezető csatornarendszer kiépítése, illetve a meglévő hálózat korszerűsítése. Ez a szakszerű és halaszthatatlan munka teremtett esélyt az évről évre fenyegető belvízveszély elleni hatékony védekezésre. A Medgyessy-kormány azonban leállította a munkálatokat, ezért a tavaszi belvízveszély készületlen állapotban találja majd az országot.
A Fidesz - Magyar Polgári Párt Környezetvédelmi és Vízügyi Kabinetje elfogadhatatlannak tartja, hogy a Medgyessy-kormány a várható belvízveszély elhárításában továbbra is magára hagyja az alföldi településeket. Az ott élő emberek értetlenül és aggódva tapasztalják, hogy a lehullott nagy mennyiségű, és időközben felhalmozódott hó ellenére a kormány semmi kézzelfoghatót nem tesz a veszély elhárítására.
Eközben Kóródi Mária cinikus módon számítógépes modellezéssel próbálja leplezni egyre nyilvánvalóbb tehetetlenségét. Lekezelő a miniszter asszony azon nyilatkozata is, amely szerint a belvíz megelőzése önkormányzati feladat. Ez olyan mértékű semmibevétele a csőd szélén álló önkormányzatoknak, ami azt mutatja, hogy a tárca tevékenysége továbbra sem áll másból, mint a feladatok és a felelősség áthárításából.
A Fidesz Környezetvédelmi Kabinetje felszólítja a kormányt, hogy haladéktalanul tegyen saját hatáskörében intézkedéseket a károk megelőzésére, valamint különítse el azokat a költségvetési forrásokat, amelyeket az érintett önkormányzatok részére kell átutalni.
Budapest, 2003. február 14.
Dr. Turi-Kovács Béla
Fidesz - Magyar Polgári Párt
Környezetvédelmi és Vízügyi Kabinet