Morvai: Ideje lenne elszámoltatni a felelősöket
Egy évvel a történtek után joguk van a tavaly októberi véres tömegoszlatás sebesültjeinek ahhoz, hogy kiderüljön az igazság - a Civil Jogász Bizottság társelnöke szerint. Morvai Krisztina a Sopronban az őszi események évfordulós nagygyűlésén elmondta: ideje lenne, hogy megtalálják a felelősöket és elszámoltassák őket.
Dátum: 2007-09-19 17:45:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=84533
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 03:00:04.726309, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Hogy október 23-án úgy lehetett garázdálkodni a rendőrségnek, ahogy garázdálkodtak, hogy 14 embert szemen lőttek, hogy tragikus sérülések keletkeztek, hogy az egész emlék olyan fájó seb a magyar nemzet számára, olyan hihetetlen megaláztatás, ennek elsődleges okozója Gyurcsány Ferenc és kormánya, akik erre a fellépésre, erre a magatartásra biztatták a rendőrséget." - mondta el beszédében Morvai Krisztina, a Civil Jogász Bizottság társelnöke.
hirtv.hu - fidesz.hu