Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Ombudsmani jelentés: alkotmányos jogot sért a kórházátalakítás

Alkotmányos jogot sért és szakmailag vállalhatatlan a gyermekek ellátásához kapcsolódó kórházátalakítás. Ezt állapította meg az állampolgári jogok országgyűlési biztosának jogkörében eljáró adatvédelmi ombudsman. Az inforadio.hu írása.


Dátum: 2007-09-19 20:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=84546
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 03:00:09.677970, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Péterfalvi Attila közölte: az az elképzelés, amely szerint a Budai Gyermekkórház aktív betegellátása a János kórházba kerül, csakis fiskális szemléletet feltételez, a szakmai érveket nélkülözi.

A János kórházban ugyanis aránytalanul sok beteget kell ellátni, ráadásul a százéves intézmény nem is olyan jól felszerelt, mint elődje volt.

Mint azt az InfoRádióban elmondta, az állásfoglalás kialakításához megvizsgálta az egészségügyi miniszter, valamint a Budai Gyermekkórház vezetőjének érveit.

Hangsúlyozta: a megállapítások négy országgyűlési biztos kezén is átmentek, és mindannyian egyetértettek azokkal.

Gál Ildikó, inforadio.hu

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek