Deutsch Tamás: Júdáspénz a kerületeknek
Három milliárd forintos "júdáspénzért", az úgynevezett stratégiai alapért feladták a kerületi érdekeket a szocialista-szabad demokrata polgármesterek azáltal, hogy a pártelvárásokat végrehajtva, nyíltan vagy hallgatólagosan támogatják a főváros által kidolgozott forrásmegosztási javaslatot. Erről Deutsch Tamás, a Fővárosi Közgyűlés Fidesz-MKDSZ-frakciójának vezetője beszélt pénteki sajtótájékoztatóján.
Dátum: 2003-02-14 16:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=7704
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:04:24.588912, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Deutsch Tamás rámutatott, hogy a javaslat alapján a szükségesnél mintegy 50 milliárd forinttal kevesebb pénz jut idén a közalkalmazotti-köztisztviselői béremelésekre a kerületekben.
A fideszes politikus közölte, a leghatározottabban elutasítják ezt a forrásmegosztási tervezetet, ez ugyanis nem az önkormányzatokat közösen megillető források korrekt, szakmai megosztása, hanem "egy politikai show része, egy nagy átverés".
Emlékeztet rá, hogy a mai kormány választási ígéreteiben több pénzt ígért az önkormányzatoknak és az embereknek.
Hozzátette: ehhez képest idén, ahogy azt Demszky Gábor is kijelentette, jóval kevesebb pénze lesz a fővárosi önkormányzatnak, mint az előző kormány idején bármikor.
A hiányzó pénz nagyságának érzékeltetésére kifejtette, hogy a főváros nélkül, csak a kerületekben 120 milliárd forint körüli forrás kellene a közalkalmazotti-köztisztviselői béremelésekre.
A fideszes politikus hangsúlyozta: ezzel szemben, adatokkal bizonyíthatóan, mintegy 50 milliárddal van kevesebb e célra, s ehhez jön még a fővárosi önkormányzat intézményeiben a sok milliárdos mínusz.
Mint jelezte, ilyen mértékű forráshiány miatt 3500-4000 közalkalmazott-köztisztviselő állása kerülhet veszélybe idén Budapesten. Ezt a hiányt ugyanis csak hitelből vagy intézménybezárásokkal, úgy, mint a X. kerületben teszik, lehetne pótolni.
Deutsch Tamás arra figyelmeztetett, hogy az MSZP-SZDSZ által szorgalmazott forrásmegosztást várhatóan törvénysértő módon fogadja majd el a Fővárosi Közgyűlés.
Rámutatott, hogy egy nappal a törvény által biztosított határidő lejárta előtt, nincs egyetlen olyan kerület sem, amelyik azt a javaslatot véleményezte, illetve fogadta volna el, amit a fővárostól írásban kaptak.
Kiemelte: a törvénnyel ellentétesen, úgy zajlik majd a dolog, hogy a közgyűlés elfogadja a rendeletet, amit utána megküldenek a kerületeknek.
A politikus megjegyezte, "a szocialisták ezúttal is engedtek az SZDSZ zsarolásának, s elfogadták a forrásmegosztást, hogy lecsendesítsék partnerüket, aki azt sérelmezte, hogy milyen mostoha feltételekkel fogadták el a költségvetési törvényt".
A kerületeket vagyonfelélésre kényszerítő, s egyúttal a fejlesztésekre semmilyen forrást nem biztosító forrásmegosztást bírálta a sajtótájékoztatón Nagy Gábor Tamás, az I. kerület polgármestere és Lovas Pál, a XII. kerületi alpolgármestere is. A politikusok felháborítónak nevezték, hogy "a pártközpontok által berendelt MSZP-s és SZDSZ-es fővárosi és kerületi illetékesek, nem valamely pártszékházban, hanem az Országgyűlés épületében alkudtak meg a forrásmegosztásról".
Ez az egész eljárás a legdurvább pártállami időket idézi fel - jelentette ki Nagy Gábor Tamás
Deutsch Tamás ennek kapcsán emlékeztetett a fővárosi képviselőknek az esküjére, hogy a főváros érdekében, a pártpolitikai szempontokon felülemelkedve tevékenykednek.
MTI - fidesz.hu