Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Várhatóan karcsúsítja gyors reagálású eliterejét a NATO

Tárgyalások folynak a NATO-n belül, milyen módon lehetne a jelenlegi nemzetközi helyzethez alkalmazkodóbbá, rugalmasabbá tenni a katonai szövetség gyors reagálású erejét, az úgynevezett NATO Reagáló Erőt (NRF) - erősítette meg James Appathurai szóvivő szerdán az erről megjelent sajtóértesüléseket, közvetve elismerve azt is, hogy létszámcsökkentésről is szó van.


Dátum: 2007-09-20 09:07:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=84566
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 03:00:17.127444, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az eredetileg 25 ezer fősre tervezett elitalakulat folyamatos készenlétben tartását nehezíti, hogy az elmúlt években jelentősen megnövekedett a NATO-erőket, illetve a tagországok csapatait lekötő nemzetközi műveletek száma - fejtette ki sajtótájékoztatóján a szóvivő. "Olyan időket élünk, amikor a nyugati erőkre nagy nyomás nehezedik" - fogalmazott. Figyelembe kell venni emellett azt is, hogy az erő kiépítése mindeddig az eredeti elképzelések szerint zajlott, márpedig azóta a nemzetközi környezet némiképp változott, azok egy része már idejétmúltnak tűnik. Appathurai leszögezte, hogy a témában még semmilyen döntés nem született.

A mintegy 25 ezer fős, saját légierővel és haditengerészettel rendelkező alakulat létrehozását a NATO 2002-es prágai csúcsértekezletén döntötték el a tagállamok, mintegy a szövetség átalakulásának jelképeként. Az NRF egyfajta modern nemzetközi válságkommandó lenne: haditechnikai fölényével, speciális kiképzésű alakulataival - akár mindössze 3-5 napos felvonulási idővel - sebészeti pontosságú beavatkozásokat hajthat végre bárhol a világban, s terrorista-kiképzőtáborok felszámolásától hagyományos erőkkel folytatott helyi konfliktusok megfékezéséig vagy természeti katasztrófák utáni segítségnyújtásig számtalan feladattal tud megbirkózni.

Az erőt tavaly novemberben, a rigai csúcstalálkozón teljesen harcra képesnek nyilvánították, de azóta lényegében nem vett részt érdemi műveletben. Appathurai mindazonáltal visszautasította, hogy válságról kellene beszélni.

A 25 ezer főnyi erő a tartalékokkal és a rotációs csapatszükségletekkel együtt a valóságban ennek csaknem háromszorosát jelentené - szögezte le a szóvivő. Eközben a NATO és tagországai jelentős kötelezettségeket vállaltak például Afganisztánban, Koszovóban, és szó van esetleges más küldetésekről is, Libanonban, Kongóban, Csádban. Csak Afganisztánban 40 ezer főnyi szövetségi erőt érint a küldetés, nem számítva 18 ezer külön tevékenykedő amerikai katonát.

A szövetségi forrás szerint elképzelhető, hogy kisebb létszámú, de gyorsan kibővíthető csapatokra épülővé alakítják át az erőt. Az NRF esetleges adaptációjának kérdése minden bizonnyal szerepel a NATO-tagországok védelmi minisztereinek október végi hollandiai találkozóján - jelentette be a szóvivő.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek