Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Zuschlagot húsz év fenyegeti

Őrizetbe vették Zuschlag Jánost, mert bűnszervezetben, különösen nagy értékre elkövetett csalással gyanúsítják. A sporttárca volt helyettes államtitkára szerint Gyurcsány egyik pártbeli ellenfelének támogatását élvezi az ügyben feltáró vallomást tett tanú. A Magyar Hírlap írása.


Dátum: 2007-09-20 09:42:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=84570
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 03:00:18.556920, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az ügyész indoklása szerint a kényszerintézkedés alkalmazására azért került sor, mert a szocialista politikus megpróbálta befolyásolni az ügyben érintett tanúkat (a tanúkihallgatások egyébként folyamatosan zajlanak).

Tekintettel arra, hogy egy ember nehezen tud bűnszervezetet működtetni, valószínűsíthető, az eljárás eddigi hat gyanúsítottjával szemben is módosítják a gyanút. A terheltek alapítványokon és egyesületeken keresztül a fővárosi önkormányzattól, a Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztériumtól és a nemzeti civil alapprogramból nyertek összesen ötven-száz millió forintos támogatást, amelyet "nem rendeltetésszerűen" használtak fel.

A pénz - információink szerint - a Fiatal Baloldal (Fib) különböző rendezvényeinek, többek között nyári táborok finanszírozására kellett. A GYISM-től - úgy tudjuk - nagyrészt egyedi támogatásokat kaptak a szervezetek, ezeket Szilvásy György közigazgatási államtitkárnak és Ocsovai Tamás helyettes államtitkárnak kellett ellenjegyezniük. Ocsovai tanúvallomását a Magyar Nemzet hozta nyilvánosságra, ebben kifejtette, a szaktárca vezetői - köztük Gyurcsány Ferenc - döntöttek a támogatásokról.

A miniszterelnök a tanú nyilatkozatát úgy kommentálta, az egy "gyáva ember menekülése", tegnap pedig a büntetőeljárásról még annyit mondott, fontos, hogy kiderüljön az igazság a Zuschlag-ügyben.

Szabó László, az ifjúsági minisztérium korábbi helyettes államtitkára a HVG internetes oldalának arról beszélt: a jelenlegi kormányfő miniszteri ideje alatt "húzták fel a sorompót", hogy az MSZP-hez kötődő ifjúsági szervezeteket feltőkésítsék, Gyurcsány ugyanis így akart magának politikai szövetségeseket szerezni a párton belül.

"Így nyerte meg magának Zuschlagot, Aratót, Ujhelyit, Mesterházyt, akik mind az ifi-szoci világból érkeztek" - mondta Szabó László. A volt helyettes államtitkár Ocsovai vallomása kapcsán kifejtette, "nehezen szánhatta rá magát", hogy szembeforduljon és közvetetten bűncselekmények elkövetésével vádolja meg a jelenleg regnáló miniszterelnököt és pártelnököt. Szabó szerint ehhez politikai felhatalmazást kellett kapnia, méghozzá legfőbb politikai mentorától, aki "ma az egyik legbefolyásosabb szocialista politikus". Ocsovai korábban Pécsett volt tisztségviselő.

A gyanú szerint a csalássorozat 2002 és 2004 között történt, ekkor a Fib elnöke Ujhelyi István volt, az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium mostani államtitkára, őt már tanúként kihallgatták az ügyben. "Fel sem vetődött, hogy érintett lennék" - válaszolta Ujhelyi István lapunk azon kérdésére, nem tart-e attól, hogy tanúból gyanúsított lesz. A szocialista politikus állította, nem tud arról, hogy az általa vezetett Fib a táborainak szervezésére törvénytelenül működő alapítványoktól, egyesületektől kapott volna pénzt.

Az MSZP a vizsgálat lezárásáig nem kíván sem állást foglalni, sem vizsgálatot indítani az ügyben - mondta tegnap a párt hivatalos álláspontjáról Simon Gábor, a választmány elnöke. Márfai Péter, a párt Bács-Kiskun megyei elnöke bejelentette, folyamatban van Zuschlag párttisztségeinek megszüntetése, párttagságának felfüggesztéséről is tárgyalnak. Az SZDSZ Új Generáció választmányi elnöke, Merkel Dávid szerint mindazoknak, akik ebben az ügyben érintettek, és bebizonyosodik bűnösségük, távozniuk kell a közéletből, "mindörökre".

Magyar Hírlap

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek