A megyerendszer felszámolására törekszik a közgyűlés MSZP-SZDSZ vezetése
A Pest Megyei Közgyűlés ellenzéki frakció szerint a testület MSZP-SZDSZ vezetése is részt vállal a megyerendszer ellehetetlenítésében, és ezzel egy felsőbb politikai utasításnak engedelmeskedik.
Dátum: 2003-02-14 16:54:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=7706
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:04:25.190190, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A témáról tartott pénteki tájékoztatón T. Mészáros András, a Fidesz frakcióvezetője - az MDF és a KDNP képviselőcsoportja nevében is - elmondta: álláspontjuk szerint az MSZP a régiókra hivatkozva a hagyományos megyerendszer felszámolására törekszik, és ezzel a fővárosból és Pest megyéből álló közép-magyarországi régión belül szocialista vezetésű túlsúlyt kíván megvalósítani.
Véleménye szerint ennek érdekében a megyei önkormányzat az általa működtetett oktatási, szociális, egészségügyi intézményrendszert kívánja elsorvasztani, e feladatokat a kapacitáshiánnyal küszködő fővárosi intézményekhez próbálja átjátszani. Mindez ellentétes a megye lakosainak érdekeivel.
MTI - fidesz.hu