Költségvetési gondok Egerben
Megszorítás, működési hitel és mellébeszélés jellemzi a hevesi megyeszékhely idei költségvetését - hangzott el a Szövetség az Egriekért ellenzéki önkormányzati frakció pénteki sajtótájékoztatóján.
Dátum: 2003-02-14 16:58:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=7707
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:04:25.484689, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Löffler Erzsébet frakcióvezető és Farkas Zoltán képviselő megjegyezték: ahhoz képest, hogy az MSZP választási programjában anyagilag független önkormányzati rendszert, a feladatokhoz szükséges források nyújtását ígérte, az idei év legnagyobb vesztesei éppen az önkormányzatok, amelyek számára a kormány nem biztosította a tavalyi ötven százalékos közalkalmazotti béremelés fedezetét.
Ennek következményeként Eger a rendszerváltás óta most először 205 millió forint működési hitel felvételére kényszerül, ez válsághoz, vagyonfeléléshez, óvodák, iskolák bezárásához vezethet.
A város ugyan 10,1 milliárd forintból gazdálkodhat ebben az esztendőben, de a központi normatívák növekedése, a személyi jövedelemadó helyben maradó részének emelése és a helyi adók növekménye sem elegendő ahhoz, hogy elkerülhető legyen a hitelfelvétel.
Farkas Zoltán közölte: a költségvetési problémák kapcsán nyilvános vitára hívja az MSZP és az SZDSZ támogatásával megválasztott Nagy Imre egri polgármestert.
MTI - fidesz.hu