Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Ismét emelkedhet a BKV-bérletek ára

A fővárosi közgyűlés jövő héten dönt a BKV bérletek árának emeléséről. Az előzetes tervek szerit 3 százalékkal kellene többet fizetni érte, de érvényes lenne az agglomerációs MÁV és Volán járatokra is.


Dátum: 2007-09-20 15:11:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=84601
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 03:00:29.446389, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az egész agglomerációban használható egységes közlekedési bérletet vezetne be a főváros, a Budapesti Közlekedési Szövetség előterjesztése alapján. A jelenlegi tervek szerint azonban nem egy újabb bérlettípust hoznának létre, hanem a jelenlegit alakítanák át.

Azaz az új, nagyobb közlekedési lehetőséget biztosító bérletet kellene megvenniük azoknak is, akik csak a városban közlekednek, de természetesen drágábban.

Az ár várhatóan 3 százalékkal emelkedne. A bevezetés részleteit azonban még nem tárgyalta a közgyűlés, mint ahogy azt sem, hogy a Volán vagy a MÁV kieső bevételeit kik és milyen forrásból pótolnák.

inforadio.hu - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek