Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Szabadulnak az Amőbától

Az Alapítvány a Modern Baloldalért (Amőba) kuratóriumának elnöke megerősítette, hogy az alapítvány eladta neki Bázis Holding-részvényeit. Horváth Lóránt erről szerdán nyilatkozott a HVG-ben megjelent cikk kapcsán.


Dátum: 2007-09-20 15:28:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=84604
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 03:00:30.475728, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Horváth Lóránt a cikk további részleteit nem kívánta kommentálni, így arra sem kívánt válaszolni, hogy Gyurcsány Ferenc miniszterelnök internetes naplóbejegyzésein kívül miért nem frissül az alapítvány honlapja.

A HVG című hetilap legfrissebb számában azt írták: eladta Bázis Holding részvényeit az Amőba. A 93 millió forintért értékesített 29,8 millió forint össznévértékű papírokat az eddigi kisebbségi részvényes, a céget vezető Horváth Lóránt vette meg.

A 30 millió forint alaptőkéjű Bázis Holdingot azzal a céllal hozták létre 2005-ben, hogy egy klubhálózatot működtető vállalategyüttes központjaként biztosítsa az alapítvány gazdasági hátterét - olvasható a cikkben.

2006-ban a cégcsoport még 54 millió forintos adózás előtti nyereséget hozott, az idén már nem tudott terjeszkedni, és előfordult, hogy az Amőba-honlap működtetése is akadozott: Gyurcsány Ferenc blogbejegyzései megjelennek ugyan rajta, más részeiben azonban sokszor poros anyagokat tartalmaz - áll a HVG-ben.

Az Amőbát Gyurcsány Ferenc 2005 februárjában Lendvai Ildikóval, az MSZP frakcióvezetőjével és Hiller Istvánnal, az MSZP akkori elnökével hozta létre. Gyurcsány Ferenc akkor az Amőbát olyan fiatal baloldaliak közéleti társasjátékaként jellemezte, akiknek a többsége korábban nem vett részt a politikában.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek